Folytatódik a PKED tiltakozása

Csütörtöki lapzártánkig nem válaszolt a Királyhágómelléki Református Püspökség a Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezetének (PKED) felhívására, amelyben kihallgatást kértek Árus László, az egyetem Arany János Kollégiumának lelkész-igazgatója menesztésének ügyében.

Balogh Levente

Balogh Levente

2006. augusztus 25., 00:002006. augusztus 25., 00:00

Mint arról beszámoltunk, a diákszervezet tiltakozó aláírásgyűjtést szervezett, miután Tőkés László püspök levélben szólította fel Árus Lászlót, hogy a tanév kezdetéig keressen magának új állást. A püspök azzal indokolta döntését, hogy elégedetlen az igazgató eddigi tevékenységével. A diákszervezet ugyanakkor pozitívan értékeli Árus eddigi működését, és sérelmezi, hogy az igazgatót konkrét indok megjelölése nélkül kívánják elbocsátani. Szabó Attila, a diákszervezet vezetőségének tagja csütörtökön a Krónikának elmondta, terveik szerint az aláírásgyűjtést pénteken zárják le, és ugyanakkor leadják az aláírásokat tartalmazó íveket a püspökségnél. A tiltakozást eddig már több mint kétszáz diák látta el kézjegyével. „Amennyiben jövő hétig sem lesz semmilyen reakció, folytatjuk a kampányt, és valószínűleg más módszerekkel is kifejezzük tiltakozásunkat” – közölte Szabó.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 30., kedd

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása

Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása
2025. szeptember 30., kedd

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút

Függő sétányt alakítanak ki a Resicabánya központja felett átívelő egykori ipari drótkötélpályából. Az egykori ipari létesítmény több mint 700 méter hosszú, gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt sétálóutcává alakul át a város fölött 30 méteren.

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút
2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél