Hirdetés

Folytatódik az elszámoltatási harc az RMDSZ és az EMNT között

A hétvégén is folytatódott az elszámoltatási vita az RMDSZ és az EMNT között. Takács Csaba, az RMDSZ által működtetett Communitas Alapítvány elnöke, a szövetség volt ügyvezető elnöke a Transindex portálnak adott interjúban úgy nyilatkozott, lejáratási kampányt folytat Tőkés László EMNT-elnök az RMDSZ ellen. Szerinte azért lehet lejáratásról beszélni, mivel Tőkés „egyoldalúan” és „méltánytalanul” nyilatkozik „pontosan azok felé, akik a közpénzeket kezelik”.

Krónika

2011. április 11., 08:252011. április 11., 08:25

Hozzátette: „folyhat vita, kell is, hogy vita legyen arról, és álljunk elébe, hogyan használtuk fel a közpénzeket”. „Hol a fekete lyuk? Bagoly mondja verébnek? Azt hiszem, igen, megüzenhetem!” – nyilatkozta Takács az elszámoltatás kapcsán. „Valóban mellékes lenne, hogy az RMDSZ annak rendje és módja szerint átesik a pénzügyőrség, a számvevőszék vagy a munkaügy ellenőrzésein? Ezek feszes, szoros, következetes ellenőrzések – érvelt Takács Csaba. – Nálunk, az RMDSZ-nél alapvetően más a helyzet, nálunk nem történhet meg akármi, mint azoknak az esetében – Tőkés Lászlóékra gondolok –, akiknek az elszámolásait többnyire barátok fogadják el.” A Communitas elnöke szerint ugyanakkor Tőkés budapesti parancsra támadja az RMDSZ-t. Takács ugyanakkor belátja, jogos a bírálat, hogy nem beszélnek eleget a Communitas terveiről, eredményeiről vagy kudarcairól.

Azt azonban leszögezi, hogy a pénzek mindig „jó helyre” kerültek. Arra a kérdésre, hogy miért nem áll ki az új vezetőség az elszámolással, Takács leszögezte, „az RMDSZ-nek nincs oka hallgatni, és nem bölcs politika az, hogy nem fogalmaz meg világos üzeneteket. Talán tényleg jó néha válaszolni és megkérni azt, aki guruló pénzeket sejtet, nemzetpolitikát emleget, hogy vizsgálja meg emlékezetét, és nézzen körül saját háza táján.”

„Az RMDSZ a hétvégére beindította a nehéztüzérséget, Borbély László és Takács Csaba versenyt harsogva alibiznek, hátha a kellőképpen erős megfogalmazások elfedik azt, hogy a hét konkrét kérdésünkre egyetlenegy konkrét választ sem adtak – reagált szombati közleményében Tőkés László. – Pedig leginkább azzal tudnák kifogni a szelet az elszámoltatás vitorlájából, ha egészen egyszerűen közzétennék az igényelt adatokat: ennyit és ennyit kapott az elmúlt öt év alatt az RMDSZ, illetve a Communitas Alapítvány adólejeinkből, erre és erre költötték el, ennyi került visszaosztásra nyílt pályázat útján az erdélyi magyar közösségnek stb., és csatolják a közpénzek fölött diszponáló alapítványok kimutatásait is, bizonyítván, hogy nem szerepel politikus a kifizetések listáján.” 

A közlemény szerint Borbély László szintén hétvégi nyilatkozatában beszélt 800 ezer eurónyi magyarországi támogatásról, amelyet az alakuló Erdélyi Magyar Néppárt kapott. „Nem tudjuk, hogy honnan vette ezt a summát, lehetséges, hogy ez éppen annyi, amennyit az RMDSZ – a korábbi évek gyakorlatával ellentétben – az új magyar kormánytól már nem kap meg alanyi jogon” – mutat rá közleményében Tőkés László.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés