Hirdetés

Folytatódik a vita a kerettantervről

Megoszlik a szakemberek véleménye a történelem és a latin nyelv 5–8. osztályban való oktatásáról: míg egyes tanárok szerint ezek az általános műveltség alapját képezik, mások csak a humán profilú osztályokban oktatnák őket, és ott is más módszerekkel.

Pap Melinda

Antal Erika

2016. február 10., 19:592016. február 10., 19:59

A készülő kerettantervvel kapcsolatos újabb vitát az váltotta ki, hogy a Román Akadémia a latinórák kiiktatása, illetve a román- és történelemórák csökkenése miatti aggodalmának adott hangot.

A tudományos testület – mint arról beszámoltunk – az Adrian Curaj oktatási miniszternek címzett beadványában azt kérte a szaktárcától, elemezze újra a tervezeteket. Mint az akadémikusok rámutattak, nyugtalansággal tölti el őket, hogy a korábban közvitára bocsátott kerettanterv három változata az említett tárgyak óraszámának drasztikus csökkentését írja elő. Kifejtik, hogy ezek a tárgyak az általános műveltség alapját képezik, és fontos szerepet játszanak a nemzeti és európai identitás kialakításában. Rámutatnak arra is, hogy a latin- és történelemórán tanultak összefüggenek az állampolgári és demokratikus eszmékkel, szellemiséggel, az emberiség értékeinek a megértésével.

Kontraproduktív hozzáállás?

Andrei Curaj oktatási tárcavezető az akadémikusok beadványára reagálva kontraproduktívnak nevezte, hogy a kerettantervről szóló vitát kizárólag mennyiségi szempontok – az óraszám – határozzák meg. „Stabilitásra van szükség az olyan alapterületeken, mint a nemzet történelme, de újításra és új technológiák bevezetésére is szükség van az oktatásban. A csupán mennyiségi aspektusokra összpontosító közvita kontraproduktív” – fogalmazott a tárcavezető.

Elmondta, a szaktárca február végét tűzte ki határidőként a kerettantervnek az elfogadására, és miniszteri rendeletben jeleníti meg azt. Az 5–8. osztályosoknak szóló kerettanterv kidolgozása folyamatban van, de eddig egyetlen döntés sem született, az illetékesek egyelőre a legjobb megoldások megtalálására összpontosítanak, tette hozzá.

Magyari: felemás az Akadémia hozzáállása

„Az új kerettanterv nem segít azon a sok évtizedes problémán, hogy a diákok túlterheltek, és zsúfolt az órarendjük. Nekünk azért kell dolgoznunk, olyan oktatási stratégiát kell kidolgoznunk, hogy ez a helyzet megoldódjék” – jelentette ki a Román Akadémia felvetése kapcsán Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási alelnöke. Úgy vélte, a tudományos testület állásfoglalása a kerettanterv társadalmi vitája kapcsán felemás. Szerinte az nem volna önmagában rossz, hogy megszólal e kérdésben, és az sem, hogy a műveltségi tárgyakat félti, de „19. század eleji hangulatot áraszt”, hogy kizárólag nemzeti jellegűnek tekintett tárgyakat akar magas óraszámon tartani: a történelmet, a román nyelv és irodalmat, illetve a Romániában nemzeti tárgynak számító latin nyelvet.

A szakpolitikus elismerte, hogy a latin évszázadokig a műveltség és a tudomány, sőt a politikum nyelve volt, és ismerete hasznos lehet, azonban úgy vélte, ennek inkább a választható tárgyak között a helye. ,,Úgy nem lehet csökkenteni a tanuló jelenlegi terheltségét, hogy semmiről sem mondunk le a régi kerettantervből, sőt leghamarabb arról mondunk le, ami több pénzbe kerül” – jelentette ki.

„A módszerrel van a baj”

Novák Zoltán marosvásárhelyi történész, a Román Akadémia, valamint a Gheorghe Şincai-kutatóintézet munkatársa úgy véli, nem a tananyag mennyiségével van a gond, hanem az oktatás módszerével. „Ha továbbra is ezzel a narratív módszerrel tanítják a történelmet, akkor az szinte hasztalan” – mondta a történész, aki szerint gyerekbarát módszerrel kellene megszerettetni az egyébként fontos tárgyat.

Kálmán Attila, a Bolyai Farkas Gimnázium történelemtanára ellenben úgy véli, nemhogy csökkenteni, inkább emelni kellene a történelem tanórák számát. Rámutatott, az 5–8. osztályosok heti két órában tanulnak történelmet, és ha reál szakon folytatják tanulmányaikat, csak egy történelemórájuk lesz hetente, ami túlságosan kevés, ezért meg kellene emelni az órák számát.
A latin nyelv oktatása kapcsán is megoszlanak a vélemények.

Novák Zoltán úgy véli, fölösleges ezzel kínozni a gyerekeket, az egyetemes kultúra megtalálható az irodalomban, a képzőművészetben, zenében, nem kell ahhoz latinul tudni. Henter György vártemplomi református lelkész szerint annak, aki a kutatásban dolgozik, vagy irodalomtörténettel foglalkozik, fontos lehet a latin, egyébként nem. Az orvostudományban, a gyógyszerészetben, a növénytanban valóban fontos a latintudás, véli Pokorny László gyógyszerész, biológus.

Az egyetemi tanár nem találja helyénvalónak, hogy ki akarják iktatni a latin nyelv oktatását az 5–8. osztályos tananyagból. „A latin nyelv logikus grammatikai rendszere gondolkodásformáló” – mutatott rá a tudós, aki szerint a latin feliratok megértése, a szállóigék ismerete az általános műveltség részét képezi.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
2026. augusztus 14., péntek

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése
2026. augusztus 14., péntek

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára

Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára
Hirdetés
Hirdetés