
Fotó: facebook/HURO Programme
Megállapodásra jutott a Bihar, Szatmár és Temes megyei önkormányzat vezetője az egészségügyi miniszterrel annak kapcsán, hogy június elsejétől a nyugati megyék pályázhassanak a határon átívelő program keretében egészségügyi projektekre.
2017. április 23., 22:332017. április 23., 22:33
Egészségügyi projektekre nyújt be hamarosan pályázatokat Bihar, Szatmár és Temes megye önkormányzata a határon átívelő, 30 millió euró értékű román–magyar finanszírozási program keretében – nyilatkozta Pásztor Sándor Bihar megyei tanácselnök a Mediafax hírügynökségnek. Mint kifejtette: a támogatási program néhány hónapja leállt, a napokban pedig munkamegbeszélést tartottak Nagyváradon, az általa vezetett intézményben a lehetséges megoldásról, illetve a beruházások folytatásáról.
A tárgyalást Sorin Grindeanu miniszterelnök kezdeményezte, a megbeszélésen pedig Florian Bodog egészségügyi tárcavezető és Bogdan Chiriţoiu, a Versenytanács elnöke is részt vett. Pásztor rámutatott: mintegy nyolc–kilenc hónapja próbálnak megoldást találni, elmondása szerint ugyanis az esetleges állami támogatások kapcsán merültek fel gondok, ha pedig nem tisztáznak minden apró részletet, nagy esély van arra, hogy évek múlva vissza kell fizetniük a támogatást, ezt pedig mindenképpen el akarták kerülni.
A megbeszélések során végül abban állapodtak meg, hogy a Versenytanács kibocsát egy dokumentumot, amellyel kiiktatják a potenciális adminisztratív akadályokat. Az ügyben az egészségügyi minisztérium is kiadott egy közleményt, amelyben arról számolnak be, hogy ezáltal minden probléma elhárul, így a nyugati megyék önkormányzata már pályázhat a június elsején kezdődő támogatási ciklusban.
A Bihar megyei önkormányzat elnöke a Mediafaxnak elmondta: az egyeztetésen Florian Bodog tárcavezető arról biztosította őket, hogy a minisztérium garantálja a hatáskörébe tartozó tennivalók elintézését. Pásztor Sándor arról is beszámolt: Bihar megye 10 millió euróra fog pályázni, ebből korszerű sürgősségi és diagnosztikai eszközökkel szerelik fel Nagyszalonta, Margitta, Élesd és Belényes kórházát. A tervek szerint ugyanakkor a Szatmár megye által megpályázott támogatásból a szatmárnémeti megyei kórházat felszereltségét újítanák meg.
Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.
Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.
Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.