
Fotó: A szerző felvétele
2011. április 07., 08:412011. április 07., 08:41
Mint érvel, az Alsó-Nyárád menti, 11 401 hektáros vadászterület kezelésére pályázó egyesület vezetősége számos, főként idős falubelit csapott be. A Nyárád-völgye egyesület által megbízott személy házról házra járta a falut, és azzal a kérdéssel, hogy „Ki szeretné, hogy ezentúl megtérítsék a vadkárokat?” aláírásokat gyűjtött. A gazdák közül alig akadt egy-kettő, aki ne csatlakozott volna a kezdeményezéshez, annál is inkább, mivel az utóbbi két évtizedben a vadkárok rengeteg boszszúságot okoztak. Több hét után derült ki, hogy azok, akik aláírták az orruk elé tett listát, földterületeikkel lényegében az egyesülethez csatlakoztak.
Ez azért volt lényeges az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai által létrehozott szervezet számára, mivel a vadászati törvényt módosító 2010/1221-es sürgősségi kormányrendelet értelmében, amenynyiben a tulajdonosi társulások több mint 50 százalékos többségi tulajdonnal rendelkeznek, maguk adhatják tízéves kezelésbe a vadászterületeket. Szintén a tavaly decemberben napvilágot látott rendelkezés szerint ezentúl a bevételek 81 százaléka a társulásokat illeti. A politikusok által alapított civil szervezet kilenc Alsó-Nyárád menti város és község területén „toboroz” az egyesület számára erdőt és mezőt.
Mint kiderült, a Nyárád Völgye Földtulajdonosi Egyesület nem két-három rosszul látó vagy halló idős személyt vezetett félre, hanem egy jókora közösséget. „Engem is pont úgy átvertek, mint az öregeket. Határozottan emlékszem, hogy a községháza alkalmazottja, aki az ívekkel járta a falut, megkérdezte: a jövőbeni vadkárok után szeretnék kártérítést kapni? Erre mit lehet válaszolni? Aláírtam, bár feltűnt, hogy a nevem mellett már szerepelt a személyi számom. Ez egy bizalmas adat, amit egyetlen hivatal sem szolgáltathat ki egy civil szervezetnek. De akkor nem tulajdonítottam ennek különösebb fontosságot, annál is inkább, mivel ismertem az ívekkel beállító személyt” – meséli a pert kezdeményező férfi. Mint hozzáteszi, arra is csak később jött rá, hogy a névlistát tartalmazó táblázat fölötti felvilágosító szövegrész hiányzott. A jogi végzettséggel rendelkező vállalkozó úgy tudja, a becsapottak többsége most vissza szeretné vonni az aláírását. Kérdésünkre, hogy ő is ezt teszi-e, nemmel válaszolt.
„Túl olcsón megúsznák a csalók, ha beérném ennyivel. Bepereltem őket, és most az összes károsult nevében lépek” – mondja. A község polgármestere, Nagy Márton (portrénkon) azokat hibáztatja, akik meggondolatlanul aláírták az íveket. Szerinte elég nagy baj, ha felnőtt emberek olyasvalamihez adják a nevüket, amiről nem tudják pontosan, hogy mi. Az elöljáró ugyanakkor kizártnak tartja, hogy a községháza alkalmazottja átverte volna a falubelieket. „Persze, a helyiek jóhiszeműen mindent aláírnak, mert amikor látják, hogy a polgármesteri hivataltól jön valaki, ismervén az illetőt, bíznak benne. Ilyen alapon akár a házuk elajándékozását is aláírhatták volna” – háborog Victor Macaveiu helyi tanácsos, aki szintén csalást lát a „földgyűjtő” akcióban.
Mátyus Elek azon kevesek közé tartozik, akihez hiába kopogott be az aláírásgyűjtéssel megbízott személy. Az 1990-től errefelé számos bonyodalmas földüggyel foglalkozó gazdának feltűnt a kérdőívek felületessége, így nem írta alá. Ennek ellenére szignója mégis megjelent a listán. „Egyszerűen odahamisították az aláírásomat. És nemcsak az enyémet, a Moldován Erzsébetét is, aki szintén nem volt hajlandó földjével beállni a társulatba” – panaszolta az idős férfi, aki pénteken tanúvallomást készül tenni a marosvásárhelyi bíróságon zajló tárgyaláson. Mint mondja, benne már akkor megfogalmazódott, hogy egy ilyen társulási döntést sokkal jobban elő kellett volna készíteni.
„Az embereket össze kellett volna hívni, és elmondani nekik, mi készül. Ha felvilágosítják őket, akkor tudatában vannak annak, hogy erdő- és földtulajdonosokként ők szabják a feltételeket, nem a vadászok diktálnak, és még csak nem is az a szűk kör, amely létrehozta az egyesületet” – mondja Mátyus, aki most maga is gyűjti a szignókat. Azoktól, akik tudatlanul nevüket adták a társuláshoz és utólag vissza szeretnék vonni azt. Mint kiderült, sokan megbánták, hogy jóhiszeműen, körültekintés nélkül beálltak az egyesületbe. Felháborodásuknak a falu központjában adtak hangot, de azon kívül, hogy az egyik magántelevízió stábja meghallgatta és lefilmezte őket, semmire nem mentek. Még önmagukat sem láthatták viszont a képernyőn, mert politikai közbelépésre a riportot kivették a híradó műsorából.
A Nyárád Völgye Földtulajdonosi Egyesület nemcsak a gazdákat szerette volna megnyerni az ügynek, hanem az önkormányzatot is, a maga föld- és erdőtulajdonával. A félreértések tisztázása végett 2010 utolsó tanácsülésén néhány magyar és román ellenzéki tanácsos megpróbálta kieszközölni, hogy szervezzenek falugyűlést a kultúrotthonban, ahol az érdekeltek bemutathatják elképzeléseiket. A tanácsban többségben lévő RMDSZ azonban ragaszkodott eredeti álláspontjához, miszerint még aznap, december 29-én szavazat alá kell bocsátani a község csatlakozását a Nyárád Völgye Földtulajdonosi Egyesülethez. Ioan Pop demokrata-liberális párti (PDL) önkormányzati képviselő egyhetes halasztást kért, de végül a testület hat tagja (a 11-ből) a település azonnali csatlakozása mellett döntött.
Ioan Pop szerint őt nem az zavarja, hogy az egyesületet RMDSZ-es és PSD-s politikusok hozták létre, hanem az, hogy olyan személyek akarnak a földterületek felett rendelkezni, akik maguk is vadászok. Az alapító okiratok szerint a Nyárád Völgye Földtulajdonosi Egyesületet Székely Sándor koronkai vállalkozó, Ovidiu Natea, a mezőgazdasági minisztérium egykori államtitkára és Maros megye volt prefektusa, a vadászegyesület ex-elnöke, Nagy Márton koronkai polgármester, Székely József somosdi lakos, Ioan Şandru, a PSD egyik meghatározó egyénisége, a TTM helyi tévéadó tulajdonosa és Ilyés-Tóth Sándor, az RMDSZ megyei tanácsosa jegyeztették be. Lapértesüléseink szerint Nagy Márton kivételével valamennyien vadászok.
Az alapítók egyike, Nagy Márton polgármester is úgy érzi, hogy a gazdák csúf manipuláció áldozatai, de ez semmiként nem a polgármesteri hivatal vagy a sokat emlegetett egyesület részéről jön, hanem ismert politikusok által vezetett különböző vadásztársaságoktól indult. Mint mondja, az utóbbi hetekben a faluban nagyon sok „vadász és ellenvadász” járt, és tőle is megpróbáltak különböző előjogokat kicsikarni, cserébe pedig egyenesen elnöki tisztséget ajánlottak számára a szervezetben. De, állítja a polgármester, földtulajdonosként neki sem lehet más célja, mint falustársainak. „Én mindenekelőtt tulajdonos és gazda vagyok.
Valamikor 50 hektárt dolgoztam meg, az én terményemet is tönkretették a vadak, és kétfillérnyi kártérítést nem kaptam. Most éppen ezért kell összegyűjtenünk a több mint 50 százalékot, hogy a törvény értelmében mi döntsünk a földjeink sorsa felől. Egyeseknek ez nem tetszik. Pedig ha nincs összefogás, majd ismét azok húznak hasznot, akik ’89 előtt sem kárpótoltak, és azóta sem teszik” – szögezi le Nagy Márton. Mint megtudtuk, a 17 Kakas elnevezésű Alsó-Nyárád menti vadászalap 1989-ig a pártbizottság vadászterületének számított, ahol az elvtársak kényükre-kedvükre mozoghattak. A rendszerváltás után a Romsilva nemcsak a helyet, hanem a gazdákat semmibe vevő szokásokat is „örökölte”.
„Nem akarok rosszat senkinek, célom nem az egyesület felszámoltatása. Én csak a vadászterülettel és a vadászattal kapcsolatos tevékenységek felfüggesztését kérem. Ez az a kérdés, melyben csúnyán átvertek engem és számos falustársamat. Ezenkívül részemről foglalkozzanak, amivel akarnak, elvégre az alapszabályukban még ezeregy tevékenységet felsorolnak” – állítja a pert kezdeményező, ám ugyanakkor bűnügyi feljelentést is tevő jogász. A Nyárád Völgye Földtulajdonosi Egyesület statútumában a vadászterület ügykezelésén kívül még számos nemes cél szerepel. Megtudhatjuk, hogy az egyesület vezetői a fiatal vidéki vállalkozók támogatásától a rasszizmus elleni harcig, a hulladékok begyűjtésétől és újrahasznosításától a művelődési előadások szervezéséig, a munkahelyek teremtésétől a zajszintcsökkentésig számos területen kívánják hasznossá tenni magukat a Nyárádmente falvaiban.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!