
Fotó: Facebook/Horváth Anna
Földbe süllyesztett szeméttározókra cseréli a kolozsvári önkormányzat a jelenlegi konténereket.
2017. szeptember 25., 12:272017. szeptember 25., 12:27
Az 5,3 millió lejes, a szelektív hulladékgyűjtést segíteni hivatott beruházásra vonatkozó határozatot a pénteki ülésén szavazta meg a képviselő-testület, amely
Nistor Dániel RMDSZ-es önkormányzati képviselő elmondta: első körben fél éven belül 50 tározót építenek, majd a következő fél évben a többi föld alatti konténer is a helyére kerül. Hozzátette: még nem jelölték ki ezek pontos helyét, de igyekeznek úgy szétszórni azokat, hogy valamennyi lakónegyed szükségletének eleget tegyenek.
A szelektív hulladékgyűjtésre alkalmas, négy rekeszre osztott tározók kapacitása egyenként 4,4 köbméter.
Egyrészt esztétikusabb, másrészt csökkenti a fertőzésveszélyt. Nagyon fontos, hogy ahhoz, hogy jól működjön, szükség van a lakosság fegyelmére, hogy ténylegesen szelektíven gyűjtsük a hulladékot” – magyarázta az önkormányzati képviselő.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
szóljon hozzá!