
Továbbra is szünetel a Korondon létesítendő hulladéktömörítő állomás megépítése, a probléma megoldása helyett azonban végeláthatatlannak tűnő pereskedés vette kezdetét az ügyben.
2015. november 05., 13:102015. november 05., 13:10
Miután a Hargita megyei törvényszék egy helyi lakó által kezdeményezett per nyomán felfüggesztette a korondi hulladéktömörítő állomáson zajló munkálatokat, a megyei önkormányzat fellebbezett az ügyben, az óvást azonban elutasította a törvényszék.
Séra Zoltán korondi lakos keresetében arra hívta fel a figyelmet, hogy az építkezési engedély szerint lakóházától mindössze 7 és fél méterre épül a hulladéktömörítő, holott a vonatkozó jogszabály szerint egy ilyen létesítményt a lakóházaktól legkevesebb 200 méterre lehet kialakítani. A felfüggesztést kimondó, augusztus 12-ei keltezésű törvényszéki ítéletet követően Séra jelentette, hogy a munkatelepen még augusztus 21-én is dolgoztak, ezért bírósági végrehajtót hívott a helyszínre. A megyei tanácstól időközben (augusztus 26-án) megtámadták a végrehajtást, perbe vonva Sérát és a bírósági végrehajtót, azt állítva, hogy olyan munkálatot állítottak le, amelyet a megyei tanács már önszántából leállított.
Időközben Séra egy olyan megyei önkormányzati utasításnak került birtokába, amelyben a korondi önkormányzatot arra kérik, vonja vissza a Séráék tizenöt évvel ezelőtt épített lakóházára kibocsátott építkezési engedélyt. A konfliktusok rendezése érdekében szeptember végén összehívott lakossági fórumon Séra kérdőre is vonta ez ügyben a megyei tanácselnököt, Borboly Csaba pedig azt válaszolta, tekintettel arra, hogy Séra a hulladéktömörítő állomás építési engedélyét törvénytelenség miatt támadta meg, a megyeháza „csak” azt akarta megmutatni, hogy a panaszos építési engedélyével sincs minden rendben. A megyeháza emiatt Katona Mihály polgármestert is perbe hívta.
Katona Mihály elfogadhatatlannak tartja Séra házának esetleges lebontását, mint mondta, az érintettek nem a projekt ellen tiltakoznak, hanem a kivitelezési helyszín ellen. Éppen ezért a községvezető úgy véli, ha sikerülne egy másik helyet biztosítani a hulladéktömörítő állomásnak, megoldódna a probléma. E célból már ki is néztek egy másik területet a korondiak. A polgármester hozzátette: a község előnyére válna a beruházás, mert munkahelyeket teremtene, viszont ha az új helyszín elfogadhatatlan lenne a megyei önkormányzatnak, akkor már a községvezető sem ragaszkodna a projekthez.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!