Az elöljáró azzal magyarázta gesztusát, hogy megelégelte, hogy különböző központi hatóságok helyi kirendeltségei birtokolják a város ingatlanjait. Florea elmondta, a felirat hamarosan felkerül többek között a ligeti park bejáratához, a Május 1. strand kerítésére, a táborigazgatóság víkendtelepi épületére, a repülőklub falára és egy somostetői ingatlanra. Florea szerint a felsorolt ingatlanok között több olyan is található, amelyet központi hatóságok a megyei önkormányzat tulajdonába szándékoznak utalni. A víkendtelepi sportlétesítményt viszont a védelmi minisztérium 2007 nyarán a CS Steaua sportklubnak adta át (amely nem azonos a futballszakosztállyal rendelkező FC Steauával). George Boroi klubelnök a tavaly a Krónikának elmondta, a CS Steaua nem hoz létre labdarúgócsapatot Marosvásárhelyen, viszont megígérte, hogy az épületet és a futball-, illetve teniszpályákat felújítják. Azóta a sportszálló áram-, víz- és gázszolgáltatás nélkül maradt, a pályákat pedig benőtte a gyom. „A Víkendtelepre érkezők mindegyre minket vádolnak, hogy nem tesszük rendbe a pályákat. Hadd tudják meg, hogy sem a futballpályákat, sem a teniszpályákat nem kapta vissza az önkormányzat, s úgy tűnik, nem is fogja!” – háborgott a polgármester. Csegzi Sándor alpolgármester szerint egyszerű kampányfogásról van szó. „Valóban, 2000-től több ízben is kértük az ingatlanjainkat, de a legtöbb minisztériumból még csak válasz sem érkezett. Próbálkoztunk a parlamenti képviselőkön keresztül is, sajnos eredménytelenül. Ennek ellenére még mindig úgy vélem, hogy az ilyen gondokat az illetékes fórumokkal, és nem táblákkal kell megoldani” – vélekedett az alpolgármester.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.