
Fotó: Veres Nándor
Több csíki önkormányzat is úgy döntött, jogi úton hajtja be az illeték- és adóhátralékokat, valamint a be nem fizetett bírságokat a költségvetési hiány csökkentése érdekében.
2016. február 24., 16:262016. február 24., 16:26
Kászonaltízen az önkormányzat felé felhalmozódott adósság – közel 178 ezer lej – többségét a be nem fizetett bírságok képezik. Az összeg mintegy 90 százalékát a roma közösség tagjaitól nem tudták behajtani – tájékoztatott András Zoltán polgármester.
Az elöljáró elmondta, ezekre a problémákra jogi úton próbálnak megoldást találni. Megjegyezte azt is, ennek az eljárásnak az előnye az, hogy ezzel egy év után mentesül a költségvetésük az adósságoktól, hátránya viszont, hogy a bírósági döntések értelmében az érintettek közmunkában törleszthetik a felhalmozott adósságot.
A községvezető meglátása szerint, mivel a büntetés kifizetésénél enyhébb a bírósági ítélet, így továbbra sem számíthatnak arra, hogy nagyobb lesz a bírságok befizetési aránya. Arra is rámutatott, hogy míg a munkanélküliek esetében ez az eljárás, addig a dolgozó helyiek hibáik elkövetése után nem számíthatnak a közmunkával való törlesztésre, mivel esetükben a fizetésükből vonják le az adóság értékét.
Mellőzik a közmunkával való törlesztést
Csíkmadarason a rendes polgárok időben kifizetik az adójukat, persze vannak, akik nem élnek a március végéig érvényes kedvezménnyel, de az év végéig többségük eleget tesz feladatának – tudtuk meg Bíró László polgármestertől.
„A településünkön is vannak olyan személyek, akik ugyan tehetősebbek, de valamilyen oknál fogva még nem fizették ki a hátralékukat. Remélem, nemsokára törlesztnek\" – tette hozzá az elöljáró. Bíró azt is kifejtette, amennyiben azt látják, hogy a mulasztásban rosszindulat is van, akkor jogi úton próbálnak igazságot tenni. A szociálisan nehéz helyzetben lévőknek – akik a polgármester elmondása szerint kevesen vannak a községben – inkább munkát próbálnak biztosítani, hogy legyen miből adózniuk, a közmunkával való törlesztést azonban nem támogatják.
Az illetékes meglátása szerint nincsenek nagy gondok településükön, a falubéliek igyekeznek eleget tenni kötelezettségüknek. Az adók, illetékek 90 százalékban be vannak gyűjtve, azaz mintegy 30-40 ezer lej nagyságrendű a helyiek adóhátraléka. Ami a teljes kintlévőséget illeti, 50 ezer lej körülire tehető Madaras esetében, ugyanis a fent említetthez még hozzászámolható a 10-20 ezer lej közötti, még ki nem fizetett bírság értéke.
Csíkszentimrén több módszert alkalmaznak
Kencse Előd, Csíkszentimre polgármestere elmondta, esetükben mintegy 40 ezer lej körüli a kintlevőség. Szentimrén egyébként több behajtási módszert is alkalmaznak: akiknek van fizetése, nyugdíja, azok esetében banki letiltásokkal próbálják a hátralékot behajtani, akiknek nincs jövedelme, tulajdona (szociális segélyből élnek), azoknak a tartozás közmunkával való törlesztését ajánlják fel.
„A régi adók esetében – hiszen vannak olyan adónemek, ahol a hátralék értékével szinte egyenlő a kamat – elfogadtuk mi is azt a határozatot, amelynek értelmében, aki március 31-éig kifizet minden adót, annak az adóhátralékából származó kamat háromnegyedét eltöröljük\" – részletezte Kencse Előd. Hozzátette, remélik, hogy a kedvezmény miatt többen törlesztik adósságukat, ahogyan egyre többen élnek a nagycsaládosoknak járó adókedvezménnyel is.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
szóljon hozzá!