Fenyegető csuszamlás

Szatmár megye – Egyre több a veszélyeztetett terület. Fokozottan földcsuszamlás-veszélyesnek nyilvánított 2500 hektárnyi területet a Szatmár Megyei Tanács e heti ülésén, további 50 ezer hektárt pedig közepesen veszélyeztetettnek minősítettek. „A földcsuszamlások az 1960-as években kezdődtek megyénkben, és azóta gyakran következnek be természeti katasztrófák, elsősorban a dombos vidékeken: a Bükkalján és az Avasban – vázolta a helyzetet Vãsuþ Marin, a Szatmár megyei prefektúra sürgősségi helyzeteket felügyelő osztályának vezetője.

Gazda Árpád

2007. március 01., 00:002007. március 01., 00:00

– A jelenségértelsősorban a mértéktelen erdőirtás, továbbáa szakszerűtlenül végzett mezőgazdasági éshidrotechnikai munkálatok okolhatók.” Szatmár1997-től az ország földcsuszamlások általlegveszélyeztetettebb öt megyéje közétartozik. A Bükkalján tíz éve egy tavasziolvadás során csúszásnak indult adomboldalak talaja, azóta pedig visszatérő jelenséga masszív földmozgás. Lakóházakrepedeztek meg, több családot ki kellett lakoltatni,Hadad községben pedig nagyon súlyos károkatszenvedett a műemlékként nyilvántartottreformátus templom. Az utóbbi hat évben az Avaslejtőin is megindult a föld, ráadásul itt zömébenlakott területeket érint a katasztrófa. „Sokcsalád háza annyira megrongálódott, hogyéletveszélyessé vált. A szóbanforgó épületekben többnyire idősek laknak,akik ragaszkodnak falujukhoz, javításra pedig nincspénzük” – fejtette ki Vãsuþ.
A fokozottan csuszamlásveszélyessényilvánított területeken tilos az építkezés,a közepesen veszélyeztetett részeken pediggeológiai tanulmányt is kell csatolni az építkezésikérés mellé. Megelőző, illetve rehabilitációsmunkálatokat is kellene végezni az érintettterületeken, pénz azonban többnyire nincs. „Kétéve kormányhatározatot hoztak a védelmicélú erdősávok telepítésére,viszont a finanszírozást nem biztosították.Az erdészeti hatóságnak is kitűnő ültetési,illetve erdőgazdálkodási programja van, de ezttöbbnyire nem sikerül alkalmazniuk a visszaszolgáltatottterületeken” – magyarázta a szakértő.

Mészáros Júlia


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 01., szerda

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok

Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok
2025. október 01., szerda

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban

A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban
2025. október 01., szerda

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat

Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat
2025. október 01., szerda

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek

Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek
2025. október 01., szerda

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban

Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban
2025. október 01., szerda

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről

152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről
2025. október 01., szerda

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)

Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)
2025. szeptember 30., kedd

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől

A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől
2025. szeptember 30., kedd

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus

Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus
2025. szeptember 30., kedd

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása

Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása