
Orgonakoncerttel ünnepelték szombaton a csíksomlyói kegytemplom orgonájának felújítását. A szentmise keretében Tamás József csíkszeredai segédpüspök áldotta meg a felújított és korszerűsített hangszert.
2015. május 17., 19:322015. május 17., 19:32
A kegytemplom orgonájának javítási munkálatait 2012-ben kezdték el. „Minden orgona időnként felújításra szorul. A csíksomlyói kegytemplomban, mivel eléggé nagy a napi mozgás, sok zarándok megfordul benne, nagyobb a por, rövidebb időnként tisztításra, portalanításra, karbantartásra van szüksége az orgonának” – mutatott rá Urbán Erik, a kegytemplom igazgatója.
Az 1930–31-ben készült hangszer tervezője Geyer József budapesti orgonatervező, kivitelezője Wegenstein Lipót és fiai voltak. Az orgona 40 szólóváltozattal és 2824 síppal rendelkezik, a legmagasabb síp 5 méteres, a legkisebb 1 centiméteres.
A hangszeren az 1990-es évek elején már végeztek egy általános javítást és átalakítást. „Ez a feljavítás tulajdonképpen az akkor elkezdett munkálatok folytatása. Akkor József atyáék és Walter Kindler, a temesvári alsóvárosi dóm orgonistája és karnagya elektromágneses vezérlésre szerelték a billentyűzetet. Most megjavították a meghibásodott alkatrészeket, beépítettek a hangszerbe egy Setzer-kombinációt is, amely az orgonista dolgát könnyíti meg a regisztráláskor, lehetővé teszi, hogy előre programozni lehessen a sípsorokat. Volt portalanítás, intonálás, hangolás. A játszóasztal teljesen fel van újítva. De a legfőbb, hogy teljesen elektronikus vezérlésű” – magyarázta Bíró János, a kegytemplom kántora.
Az orgona javításánál több szakember működött együtt. Urbán Erik elmondta, hogy a javításhoz szükséges pénzösszeg – közel 135 ezer lej – nagy részét a kegyhelyre zarándokolóknak köszönhetik. „Hálásan köszönjük a testvérek adományait, amelyeket az orgonajavításra kihelyezett perselyben helyeztek el, vagy banki átutalással juttattak el. Isten fizesse! Ebből látszik, hogy nemcsak a kegyhelyen szolgáló szerzetesek számára, hanem az ide zarándoklóknak is fontos, hogy a kegytemplom több mint 80 éves orgonája változatlanul szép hangzású legyen, szépen szóljon, Isten dicsőítésére hangoljon” – vélte a kegytemplom igazgatója.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
szóljon hozzá!