2007. július 02., 00:002007. július 02., 00:00
Az államtitkár történelmi jelentőségűnek nevezte a sürgősségi kormányrendeletet, amely jóváhagyta az Országos Útrehabilitációs Projekt 6. szakaszának finanszírozását. Ennek keretében többnyire magyarok lakta erdélyi településeken áthaladó, összesen 1100 kilométer utat javítanak meg. A program összértéke 987 millió euró, ebből 450 millió eurót az Európai Befektetési Bank, 537 millió eurót a kormány fedez. Tánczos abban bízik, hogy az infrastrukturális fejlődés új munkahelyeket teremt azzal, hogy a mostoha útviszonyok miatt eddig távol maradt befektetők jelennek majd meg a térségben. Várhatóan már az idén elkezdik a megvalósíthatósági tanulmányok elkészítését, a felújított utak átadását 2011 végére tervezi a kormány. A beruházás által érintett útszakaszok között van egyebek mellett a Nagyvárad–Szatmárnémeti, Szatmárnémeti–Nagybánya, illetve a Nagyszeben–Szászmedgyes és Szászmedgyes–Segesvár útszakasz.
Hírösszefoglaló
Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.
Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.
Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.
A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.
Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.
Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.
A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.
Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.
176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.
Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.