2011. július 21., 07:482011. július 21., 07:48
Az elöljáró szerint tizenhárom óvoda és iskola tatarozását már befejezték, köztük van a Református Kollégium és a magyar tagozattal is rendelkező Onisifor Ghibu Gimnázium is. Az önkormányzat három részletben, áprilisban, májusban és júniusban írta ki a közbeszerzési eljárásokat, a munkálatok befejezésének határideje augusztus 30. A tavasszal meghirdetett munkálatok 70–80 százaléka már befejeződött, míg a júniusban elkezdett beruházásoknak 30–50 százalékát zárták le. Általában kisebb javításokra volt szükség, a fűtőtestek megjavításától a hőszigetelésig, de volt, ahol az ingatlan szorult tatarozásra, míg más tanintézetek esetében a homlokzatot vagy a padlózatot újították fel.
Sorin Apostu elmondta: a felújításokat követően kétszáz férőhellyel bővül az óvodák befogadóképessége, míg a bölcsődei helyek száma lefedi az igényeket. Ugyanakkor bejelentette, mivel az új tanügyi törvény értelmében ősztől az általános és középiskolák a helyi önkormányzat alárendeltségébe tartoznak, a szülők, a tanfelügyelőség, a civil szervezetek, az üzletemberek és a felsőoktatási szakemberek bevonásával munkacsoportot hoz létre, melynek az lesz a feladata, hogy az igényekhez igazítsa a kolozsvári oktatást. Várhatóan kiveszik a tantervből a felesleges tantárgyakat, hogy megkíméljék a gyerekeket a pluszmunkától.
Az elöljáró arról is beszámolt, hogy véget ért az önkormányzat gördeszka parkokra kiírt közbeszerzési eljárása, várhatóan hétfőn hirdetnek eredményt. A tervek szerint három helyszínen építenek játszóteret a gördeszkásoknak, a beruházások értéke mintegy 1,7 millió lej.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!