Hirdetés

Félszáz korrupciós ügyben indított nyomozást tavaly a DGA Háromszéken

•  Fotó: Bíró Blanka

Fotó: Bíró Blanka

Összesen 48 bűnvádi iratcsomót állított össze tavaly a belügyminisztériumhoz tartozó korrupcióellenes igazgatóság (DGA) Kovászna megyében,  a vizsgálatok 228 személyt – közülük 40 belügyminisztériumi alkalmazottat – érintettek. 

Bíró Blanka

2017. február 20., 17:582017. február 20., 17:58

2017. február 20., 18:382017. február 20., 18:38

George Florin Alexandru, az igazgatóság Kovászna megyei vezetője (képünkön középen) az elmúlt év mérlegét ismertető hétfői sajtótájékoztatón elmondta, az ügyészség eddig 13 esetben indította el a bűnvádi eljárást, 158 személy ellen emeltek vádat, akik közül hárman dolgoznak a belügynél.

Az igazgató szerint inkább azok esetében nagyobb a korrumpálódás kockázata, akik közvetlenül a polgárokkal dolgoznak. Tapasztalata szerint, ha a rendőr visszautasítja a megvesztegetést, az emberek többsége nem arra gondol, hogy a rendőr tisztességes, hanem, hogy nem ajánlott elég pénzt, és tovább próbálkoznak, ezúttal nagyobb összeggel. Országos szinten a rendőrök utasítottak vissza már 80 ezer eurós megvesztegetést vagy BMW-t is – Kovászna megyében a legnagyobb összeg 3000 lej volt, amit a megvesztegethetetlen uzoni rendőrnek ajánlottak fel.

Tavaly összesen négy háromszéki rendőr jelentette, hogy megpróbálták megvesztegetni: két esetben közlekedési vétséget próbáltak elkerülni, két esetben pedig az idegenrendészetnél „intézkedtek volna”. A korrupcióellenes igazgatóság rendőrei 17 bejelentést vizsgáltak ki, ezek nyomán 11 ügyet továbbítottak az ügyészségre, és hat esetben bűnvádi eljárás indult. Évről évre kevesebb a feljelentés, de ez azzal magyarázható, hogy az emberek az elmúlt években olyan panaszokkal is hozzájuk fordultak, ami nem tartozott a hatáskörükbe, például tulajdonjogi gondokkal, mondta George Florin Alexandru.

Hozzátette, egyetlen megalapozatlan feljelentés sem volt, nem jellemző, hogy a háromszékiek bosszúból próbálnak valakit bemártani, bár az igazgatóság a névtelen bejelentéseket is kivizsgálja. Az is bűncselekménynek minősül, ha valaki szándékosan félrevezeti a nyomozó hatóságokat. Az igazgatóság tavaly félszáz megelőző akciót is szervezett, ezekben közel kétszáz diák, és több mint 500 belügyi alkalmazott vett részt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 27., vasárnap

Egyre kevesebben választják az agropanziókat: a falusi idill önmagában már nem elég

Miközben 2026 első felében csaknem 14 százalékkal kevesebb turista érkezett a romániai agropanziókba, a helyi gasztronómiai pontok száma tovább nőtt, és már új törvény is ösztönözné a falusi élményprogramokat.

Egyre kevesebben választják az agropanziókat: a falusi idill önmagában már nem elég
Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Temesvári Magyar Napok: látványos magyar seregszemle a bánsági szórvány szívében

Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.

Temesvári Magyar Napok: látványos magyar seregszemle a bánsági szórvány szívében
2026. szeptember 27., vasárnap

Tűz miatt ürítették ki a kolozsvári Hașdeu egyik bentlakását, a KMDSZ segítséget nyújt

Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.

Tűz miatt ürítették ki a kolozsvári Hașdeu egyik bentlakását, a KMDSZ segítséget nyújt
2026. szeptember 27., vasárnap

Ételmérgezés gyanújával húsz embert vittek kórházba a Brukenthal-palotából

Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.

Ételmérgezés gyanújával húsz embert vittek kórházba a Brukenthal-palotából
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

2026. szeptember 26., szombat

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?

Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?
2026. szeptember 26., szombat

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma

Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?

Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?
2026. szeptember 26., szombat

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura
2026. szeptember 26., szombat

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben

Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben
Hirdetés
Hirdetés