
A Kolozsvár vonzáskörében élő, 14 és 29 év közötti magyar fiatalok számára indít tehetséggondozó programot a kolozsvári PONT Csoport.
2015. november 17., 19:392015. november 17., 19:39
Mint a programismertető sajtótájékoztatón elmondták, a K plusz című program célja a Kolozsvár vonzáskörzetében élő tehetséges fiatalok felkutatása és támogatása abban, hogy elindíthassák gazdasági és társadalmi vállalkozásaikat.
A PONT Csoport és a Magyar Ifjúsági Központ (MIK) által szervezett program 2016 júniusáig tart. Szervezői 45 millió forint pályázati támogatást nyertek az Emberi Erőforrások Minisztériumától a Nemzeti Tehetségprogram révén. A program keretében 39 rendezvényt szerveznek, amelyekkel a 14 és 29 év közötti korosztályt kívánják megszólítani.
Farkas András, a PONT Csoport alapítója az MTI-nek elmondta, a program összekapcsolja a már működő tehetséggondozó rendezvényeket – amilyen például az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia (ETDK) – olyan rendezvényekkel, amelyek a kreativitásuk, tudásuk piacképessé tételében, értékesítésében segítik a fiatalokat.
Süveges Antal, a finanszírozó Új Nemzedék Központ Közhasznú Kft. ügyvezetője szerint a program annak az együttműködési megállapodásnak az eredménye, amelyet augusztusban írtak alá Kolozsváron Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkárával és Talpas Botonddal, a kolozsvári magyar ifjúsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Központ Egyesület elnökével.
Az igazgató azt tartotta célnak, hogy a hagyományos tehetséggondozási értékek megőrzése mellett támogassák a magyarországi és határon túli tehetséggondozási folyamatok nemzeti együttműködését. A tehetségbarát társadalmi környezet kialakítását is a célok közé sorolta.
Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere elmondta: a város 300 ezer állandó lakosán kívül százezer körüli az egyetemisták száma. Az Európa Ifjúsági Fővárosa cím tudatosította a város vezetésében, hogy Kolozsvár legfontosabb erőforrása a fiatalság. Hozzátette, erre épít az a tízéves fejlesztési terv is, amelyet a közelmúltban fogadott el az önkormányzat. Az alpolgármester szerint a magyar fiatalok tehetséggondozó programja összhangban van a városvezetés törekvéseivel.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!