
Fotó: Boda Gergely
Az egyetem vezetője lapunknak elmondta, hogy a következő tíz nap során az épület belső falain, a folyosókon és ajtókon is fokozatosan megjelennek majd a háromnyelvű táblák, melyeknek egy része már elkészült.
Arra a kérdésünkre, hogy a főhomlokzaton álló, hatalmas betűkből kirakott és távolról is kiolvasható román nyelvű intézménynév alá felkerül-e a magyar és angol változat, a rektorhelyettes elmondta, egyelőre nem szándékoznak a meglévő feliraton változtatni. A távlati tervekben viszont szerepel egy nagyméretű fényreklám elkészítése, melyen a három nyelven megjelenő szöveg váltogatná egymást.
A háromnyelvű feliratozással kapcsolatosan Nagy Örs fontosnak tartotta megemlíteni, hogy már hónapokkal ezelőtt megjósolta, hogy „előbb lesz magyar felirat a marosvásárhelyi orvosi egyetemen, mint a kolozsvári Babeº–Bolyain”. Szerinte a higgadt párbeszéd a többségben lévő román féllel sokkal eredményesebb lehet, mint a hangoskodás. A magyar tanerők által pénteken benyújtott beadványban foglalt tízpontos követeléslista egyik pontja a többnyelvű táblák elhelyezése.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.
Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.
Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.