
Ismeretlenek felgyújtották a Hans Hedrich környezetvédelmi és emberjogi aktivista által használt személygépkocsit. A kedd este történt rongálásról a kolozsvári Főtér portál számolt be.
2017. január 26., 12:362017. január 26., 12:36
2017. január 26., 16:012017. január 26., 16:01
Amint az aktivista a portálnak elmondta: épp sétálni indult a kutyájával, amikor észrevette, hogy ég a segesvári lakása előtt leparkolt autó. A tüzet sikerült időben eloltani, így csak kisebb kár keletkezett. Az aktivista szerint egyértelmű, hogy gyújtogatás történt, hiszen a kocsi első és hátsó kerekénél is egy időben csaptak fel a lángok. Elmondta: a gépkocsi nem is saját tulajdona, hanem kölcsönbe kapta, hogy a civil és kutatói projektjeihez szükséges kiszállásokon álljon rendelkezésére.
Hans Hedrich 2013-ban jelentést írt a székelyföldi famaffiáról, sepsiszentgyörgyi civilekkel közösen próbálta megakadályozni a Holzindustrie Schweighofer osztrák társaság rétyi üzemének beindítását, amely a civilek szerint többet árt a környék természeti és gazdasági ökoszisztémájának, mint amennyi anyagi hasznot forgat vissza a helyi közösség életébe. Meggyőződésük, hogy a rétyi üzem jogtalanul szerezte meg a beindulásához szükséges engedélyeket, amelyeket a Neuer Weg Egyesület – melynek Hedrich az alelnöki tisztségét tölti be – bírósági úton igyekszik megsemmisíttetni.
A politológus végzettségű, magyarul is kiválóan beszélő aktivista többször állást foglalt Románia föderalizálása mellett, és szót emelt a székelyföldi autonómiamozgalommal vagy jelképhasználattal szembeni hatósági fellépés ellen. A portálnak elmondta: a rongálás mögött szomszédait sejti, akikkel többször került összetűzésbe, és akik – szerinte – a rendőrség besúgóiként is működnek. Hozzátette: feljelentést tett az ügyben a rendőrségen. Azt is nyomatékosította, hogy a fenyegetés után sem hagy fel a civil aktivista tevékenységgel.
2026. január elsejétől a Brassóba és Brassópojánára látogató turistáknak napi 12 lejes idegenforgalmi adót kell fizetniük éjszakánként – az összeg egy része a helyi turizmus népszerűsítésére, a másik része a hegyimentőszolgálat kifizetésére megy majd.
A kolozsvári metróprojekt folytatódik, a munkálatokat nem állították le, és a kivitelezési határidő változatlan marad – jelentette be a városi tanács keddi ülésén Emil Boc.
Nagy teljesítményű, korszerű technológiával felszerelt hiperbár kamrát kapott a kolozsvári rehabilitációs kórház, amely ily módon az egyetlen állami egészségügyi intézmény az országban, mely ilyen felszereléssel büszkélkedhet.
Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
A hódmezővásárhelyi gépkocsivezető segélyszállítmányokat vitt Temesvárra, ám a szállítmány nem ért célba, mert az aradi várhíd közelében 1989. december 23-án hajnalban tüzet nyitottak rá, és az akkor 44 éves Tóth Sándor a helyszínen életét vesztette.
Miért ízetlen a mangó, savanyú a narancs és apró a citrom a romániai boltokban? Miközben az európai uniós szabályok elvben valamennyi tagállamban azonosak, a polcokra kerülő gyümölcsök minősége mégis élesen eltér a keleti és a nyugati tagállamokban.
Mintegy 1700 kilogramm illegálisan forgalmazott pirotechnikai eszközt kobzott el a hétvégén a kolozsvári rendőrség egy 65 éves nőtől. Az ügyben bűnvádi eljárás indult.
Három bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják azt a krasznahorváti férfit, akit a krasznai rendőrőrs egyenruhásai vasárnap délután 24 órára őrizetbe vettek. Az egyik vád ellene, hogy ittasan vezetett.
A Brassó megyei Fogarason hivatalosan átadták az evangélikus egyház óvodáját és oktatási központját.
Soha nem látott érdeklődés övezte idén Sepsiszentgyörgy hagyományos karácsonyi fényfestését.
szóljon hozzá!