
Míg az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt Kovászna megyében a választási összefogásra készül, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) háromszéki szervezete egyelőre várakozó álláspontra helyezkedik.
2016. augusztus 02., 19:182016. augusztus 02., 19:18
2016. augusztus 02., 23:262016. augusztus 02., 23:26
Tamás Sándor, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke (képünkön) már több alkalommal is leszögezte, az őszi parlamenti választásokon befutóhelyet biztosítanának az MPP jelöltjének. Erre utalt egyébként Kovács Péter, a szövetség ügyvezető elnöke is, aki múlt csütörtökön azt mondta, a polgári pártnak várhatóan két befutóhelyet ajánlanak fel, az egyiket Háromszékről, a másikat Udvarhelyszékről vagy Maros megyéből.
Kovács Péter szerint Szilágyi Zsolt vicces
„Vicces ember Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke: a Jobbik erdélyi tábora apropóján hívja az összefogásról egyeztetni az RMDSZ-t. Pedig nagyon jól tudja, hogy a Jobbikhoz és holdudvarához köthető eszméket és cselekedeteket elvből elutasítjuk” – jegyezte meg Facebook-oldalán Kovács Péter. Az ügyvezető elnök bejegyzésében reagált arra, hogy Szilágyi az augusztus 10-én Gyergyószentmiklóson kezdődő EMI-tábor alkalmával hívta tárgyalni Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét.
Kovács bejegyzésében megismételte korábbi nyilatkozatát is, miszerint a néppárt jogi és politikai szempontból elfogadhatatlan összefogási javaslattal fog előállni, ezt követően pedig önálló jelölteket támogat Erdély több megyéjében. „Az első lépést az ENMP megtette ebbe az irányba!” – írta a politikus.
Tamás Sándor szerint már több alkalommal is tárgyalni hívták a helyi EMNP-s politikusokat, de nem jutottak eredményre. Mint mondta, már két éve együttműködnek az MPP-vel, az összefogást a helyhatósági választásokon is sikerült gyakorlatba ültetni. Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei elnöke megjegyezte, hogy a parlamenti választásokról nem helyi, hanem országos szinten tárgyalnak a pártok. Hangsúlyozta: az együttműködés minden esetben jobban tud mozgósítani, s bízik abban, hogy az RMDSZ nem hátrál ki, létrejön az összefogás.
Balázs Attila, az EMNP háromszéki elnöke azt mondta, egyelőre nem egyeztetnek senkivel, s emlékeztetett, várhatóan szeptemberben dől el, hogy indulnak-e a parlamenti választásokon. Azt azonban hozzátette, személyes véleménye szerint a néppártnak a Szabad Emberek Pártjával (POL) kellene összefognia. Arra is rámutatott, az EMNP szavazói soha nem voksolnának egy olyan koalícióra, amelynek az RMDSZ is tagja, így a megegyezéssel ők csak veszíthetnek.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
szóljon hozzá!