
2011. augusztus 04., 07:352011. augusztus 04., 07:35
Mint lapunk hivatalos forrásból megtudta, a szerződésbontás szükséges volt, ugyanis az építkezés gyakorlatilag holtpontra került. Már a korábbi közlekedési miniszter, Radu Berceanu is ezt szerette volna, de végül most tudott megállapodni a közlekedési minisztérium a céggel.
„Amolyan egyik félnek sincs igaza, mégis mindkettőnek igaza van helyzet állt elő” – jellemezte lapunknak a viszonyokat neve elhallgatását kérő forrásunk. Ennek nyomán sikerült megállapodnia a közlekedési tárcának a Bechtellel arról, hogy a társaság befejezi a már elkezdett munkálatokat, cserében az állam által vele szemben eddig felhalmozott adósság törlesztéséért, és belemegy abba, hogy a többi szakaszra vonatkozó szerződéseket felbontsák.
A megállapodás azért fontos, mert ezáltal a Bechtel lemondott arról, hogy perre vigye a szerződésbontás ügyét, így a kormány kiírhatja a közbeszerzési pályázatot a „gazdátlanul” maradt útszakaszok megépítésére. Kérdés ugyanakkor, hogy a kormánynak egyáltalán lesz-e pénze az új tenderek kiírására, illetve az eddigi adósságok törlesztésére. Ezért azt még nem lehet tudni, hogy mikor írják majd ki az új közbeszerzési pályázatot. Egyes források szerint a kabinet a pénzhiány miatt európai uniós források bevonásán is gondolkodik. Ez az észak-erdélyi sztráda esetében eddig nem volt járható út, mivel az EU nehezményezte, hogy Bukarest pályáztatás nélkül ítélte oda az építkezés jogát a Bechtelnek. Azt sem tudni, hogy a Bechtel ezek után indul-e a kiírandó új pályázaton.
Az minden esetre tény, hogy az amerikai cég már rendelkezik a megfelelő know how-val, és előkészítette az építkezést a még el nem kezdett szakaszokon is. A Bechtel 2004-ben kezdte el építeni az észak-erdélyi autópályát, a projekt értéke a szerződés értelmében 2,2 milliárd euró. Máig azonban a sztráda kevesebb mint tíz százaléka készült el, bár az eredeti tervek szerint 2012 végén már autópályán kellene száguldanunk Nagyváradtól Brassóig. Az amerikai cég várhatóan ősszel folytatja a sztrádaépítést, ha az állam kiegyenlíti adósságai egy részét. A tartozás összege 90,4 millió euró, amihez hozzáadódik 90,3 millió lejnyi áfa is. A Bechtel állítólag belegyezett abba, hogy húszról hétmillió euróra csökkenti az egy kilométernyi sztráda megépítéséért kért összeget.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!