
A magyar kormány kiemelt figyelmet szentel a kerékpárhálózat fejlesztésének – mondta a közlekedéspolitikáért felelős államtitkár az ártándi határátkelőnél, a Berettyóújfalu és Nagyvárad közt elkészült kerékpárút avató ünnepségén.
2015. október 28., 17:112015. október 28., 17:11
2015. október 28., 17:292015. október 28., 17:29
A kerékpárút összköltsége 6,4 millió euró, melyből az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) támogatása 5,4 millió euró volt – írja az MTI.
Tasó László közölte: 2010 óta 580 kilométer kerékpárút készült el, jelenleg 760 kilométer kerékpárút tervezése és megvalósítása van előkészületben. A szerdán átadott kerékpárút kapcsán kiemelte, a határ két oldalán lakók életében fontos szerepet játszik a 47 kilométeres szakasz, a magyar és a román kormány is támogatja a nem motorizált forgalom fejlesztése mellett.
„Az emberéletnél nincs fontosabb, ezért a biztonságos közlekedésért mindent meg kell tenni” – hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve, hamarosan új gyorsforgalmi kapcsolat is lesz a két ország között, 2018-ra éri el az autópálya Debrecenből – az M35-ös megépítésével – a határt.
A Berettyóújfaluból induló és 4 települést – Mezőpeterdet, Biharkeresztest, Ártándot, Borsot – érintő, Nagyváradig tartó kerékpárút ötlete 7 éve merült fel, ám a megvalósítás 3 évig tartott – mondta a projekt vezető partnere, Berettyóújfalu polgármestere. Vitányi István (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője a biztonságos közlekedést, a balesetveszély csökkenését emelte ki.
Mircea Mălan, Nagyvárad alpolgármestere bejelentette: ugyan Berettyóújfalu és Nagyvárad 35 kilométerre van egymástól, ám a kerékpárút 47 kilométer hosszú lett, ugyanis a megtakarításokból még további 16,6 kilométernyit sikerült megépíteni Nagyváradon.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!