Hirdetés

Feladták a bérleckét – A szakszervezet szerint diszkriminálják a tanárokat

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A jelenlegi minimálbér (1050 lej) másfélszeresét kellene kapniuk alapfizetésként a kezdő tanároknak – javasolja a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége (FSLI).

Pap Melinda

2016. január 20., 13:222016. január 20., 13:22

 

A Mediafax hírügynökség szerint a szakszervezeti tömb az új bérezési törvényben a középiskolai végzettséggel rendelkező tanítóknak a kezdő tanári fizetés 80 százalékát biztosítaná.

Az érdekvédelmi szervezet, amelynek országszerte több mint 178 ezer közoktatásban dolgozó tagja van, úgy véli, el kell törölni a közalkalmazottak bérei közötti szakadékot. Mint rámutatnak, valamennyi kategória bérét annak függvényében kellene kiszámolni, hogy milyen fontos szerepet tölt be a társadalom fejlődésében.

„Tény, hogy a tanügy az a stratégiai terület, amelytől egy ország jövője függ. Sajnálatos módon Romániában ezt a szektort mellőzték az elmúlt 26 évben, aminek meg is látszik az eredménye” – mutat rá közleményében az FSLI. Mint írják, jelenleg, a 25 százalékos béremelést követően egy kezdő tanári fizetés 1100 lej, míg egy, a pályafutása vége felé közeledő pedagógus 2400 lejt keres, ami a szakszervezet szerint „kínos”.

A bruttó hazai termék (GDP) egy főre eső része Romániában 35 ezer lej, így a kezdő tanárok fizetése ennek mindössze 53 százalékát teszi ki, tájékoztat a FSLI, míg Montenegróban ez 179, Németországban 152 százalék. A maximális tanári bér pedig Romániában az egy főre eső GDP 118 százaléka, jóval alacsonyabb, mint Cipruson (306), Montenegróban (284) vagy Németországban (206).

Az adatok fényében kiderül, hogy Romániában diszkriminálnak a hatóságok, ami a tanárok fizetését illeti, és 1990-ben megbomlott a közalkalmazottak bérezésében korábban tapasztalt egyensúly, véli a szakszervezet. Az FSLI a bérezési szinteket is módosítaná, mint rámutatott, a jelenlegi szabályozás szerint csak 40 éves tevékenység után érhető el a maximális bér, és országosan csupán 3000 pedagógus van ebben a kiváltságos helyzetben. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés