
Fotó: Boda Gergely
2007. július 23., 00:002007. július 23., 00:00
Előadásában főként az Alkotmánybíróság legutóbbi döntéseit bírálta. „Mivel a taláros testület jogkörét tekintve a törvényhozó és a végrehajtó hatalom fölött áll, döntéseinek a legnagyobb fokú szakértelemről és pártatlanságról kellene tanúskodniuk” – mondta Andreescu. Demokráciadeficitről árulkodik az is, ahogyan a főügyészség egyes bűnügyi vizsgálatokat eloszt a különböző osztályok között, illetve nemegyszer nyilvánosságra hozza a vádiratot, így a bírákra a közvélemény nyomása nehezedik. „Egyértelmű, hogy a főügyészség nem tartja tiszteletben az ártatlanság vélelmének elvét, és nem az állampolgár szolgálatában áll” – szögezte le az előadó.
Lányi András magyarországi író a budapesti kormány döntéseivel példázta az antidemokratikus jelenségeket. Mint mondta, Magyarországon lábbal tiporják a demokráciát, hiszen a kormány olyan törvényt fogadtatott el, amely lehetővé teszi a nemzeti vagyon kiárusítását.
Ovidiu Pecican történész – megfogalmazása szerint – „rövidnadrágos perspektívából” hozott példákat a demokráciaellenes megnyilvánulásokra. Szerinte ugyanis a demokráciadeficit nemcsak a politikai életben jelentkezik, hanem a társadalom egészében is. „Vajon nem antidemokratikus az, hogy a szomszédom veri a feleségét? – kérdezte Pecican. – Magyarországon az utcára vonultak az emberek, miután kiderült, hogy a miniszterelnök hazudott. Romániában a hazugság szerepel a munkaköri leírásban.”
Eckstein-Kovács Péter RMDSZ-es szenátor a szövetségen belüli nondemokratikus helyzetre tért ki. A szövetségen belüli döntéshozatal antidemokratikus jellegét emelte ki, és bírálta az RMDSZ viszonyulását a nők politikai szerepvállalásának kérdéséhez. Emellett felrótta a szövetség vezetőinek azokat az állásfoglalásokat, amelyeket a feddhetetlenségi ügynökség létrehozásával, illetve Traian Băsescu államfő menesztésével kapcsolatosan fogalmaztak meg. „Az RMDSZ élén személyi változásokra lenne szükség ahhoz, hogy a szövetség reformja megvalósuljon” – szögezte le Eckstein-Kovács Péter.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.