Hirdetés

Fejtörő a nyári vakáció a szülőknek

A gyermekek, diákok örömmel fogadják a három hónapos nyári vakációt, a szülők többségének azonban nem kis fejtörést okoz, hogy milyen programot szervezzenek, milyen elfoglaltságot találjanak ki a csemetéknek szabadidejükben. 

Simon Virág

Bíró Blanka

2015. június 27., 11:472015. június 27., 11:47

Az egyre bővülő számú és kínálatú nyári táborok ugyan tartalmas és szórakoztató programot kínálnak a gyermekeknek, fiataloknak, ennek a lehetőségnek viszont gyakran a pénztárca szab határt, így ez csak ideig-óráig jelent megoldást.

A legkézenfekvőbb megoldásnak általában a nagyszülők tűnnek, de ha a szomszédságukban nincsenek hasonló korú pajtások, ott is hamar megunják a gyerekek, és a tömbház előtti „bandázás\" sem anynyira divatos már, ráadásul a forgalmas környéken csak a nagyobbakat merik felügyelet nélkül elengedni a szülők.

Működnek a napközik

A legkisebbekkel könnyebb dolguk van a szülőknek: ugyan az óvodákat nyárra bezárják – valószínű abból a meggondolásból, hogy ha tanév közben délben hazaviszik a gyermekeket, vakációban is meg tudják oldani a felügyeletüket –, de a bölcsődék és a napközik többsége nyáron is nyitva tart.

A sepsiszentgyörgyi napközikben nem tartanak foglalkozást, de vigyáznak a gyermekekre, a tanintézetek ugyanakkor nem egyszerre, hanem felváltva működnek, így a gyermekeket időnként máshová kell vinni. A délutánig vagy még későbbig dolgozó szülőknek azonban iskolás gyermekük számára nemcsak a felügyeletet, hanem az étkeztetést és a szórakozást is meg kell oldaniuk. A Háromszéken élő Klára családjával már a tanév utolsó heteiben elkezdi tervezni a szünidőt.

„Vadásszuk a táborokat, általában belefér egy drágább, színes, sok programot kínáló ifjúsági rendezvény, de olyanok is vannak, melyekre pályázat útján szereznek pénzt a szervezők, így a szülők hozzájárulása elenyésző. Ezzel két hetet kipipáltunk, a családi nyaralás még két hét, és már csak két hónapra kell programot kigondolni\" – részletezte az egygyermekes édesanya.

Mint rámutatott: előnye és hátránya is van annak, hogy egyetlen gyermeket nevelnek – ugyan több tábort ki tudnak fizetni, de a kislány unatkozik otthon egyedül. Más helyzetben van Zsuzsa, aki kisebbik gyerekével még otthon van, így a nagyobbik felügyelete is megoldott, de megerőltető számára, hogy mindennap friss, kétfogásos ebéddel kell előrukkolni. Az anyuka játszótérre, strandra, kalandparkba viszi el gyermekeit, sőt időnként barátokat is hív, hogy a nagyobbik ne unatkozzék.

Ne üljenek naphosszat a képernyő előtt

A háromgyerekes Kinga arról mesélt, hogy fiai jól játszanak együtt, a családi költségvetést pedig megterheli a három tábor, és a nyaralás is drága öt főre, pedig igyekeznek időben kedvezményesen szállást foglalni. Andrea otthonról végzi a munkáját, de így is megterhelő időszaknak tartja a vakációt, a munka mellett ugyanis főzni kell, és a délutáni szabadidős programokra is nagyobb igény van.

A lapunknak nyilatkozó szülők egyetértenek abban, hogy a gyerek általában naphosszat ellenne a számítógép vagy a televízió előtt, de éppen ezt szeretnék elkerülni, így hajlandók minden plusz erőfeszítésre, hogy a csemetének tartalmas, élményekben gazdag szünideje legyen.

Ezt szeretné elkerülni az egyik vásárhelyi édesanya is, aki ennek érdekében a nagyszülőkre bízza nyolc és fél éves fiát, aki még túl kicsi ahhoz, hogy otthon maradjon egyedül. Amennyiben lehetséges, az anyuka szeretné elkerülni, hogy a gyermek naphoszszat a televízió, a számítógép vagy a táblagép előtt legyen.

„Tavaly beírattam egy foglalkozásra, ami heti 50 lejbe került, de egy hét után már nem akart odajárni. Idén is kitalálunk valamit a változatos program érdekében, hogy a pihenés mellett aktív is legyen a szünidő\" – fogalmazott az édesanya.

Jobb helyzetben vannak a pedagógusszülők

Szerencsésebb helyzetben vannak a pedagógusszülők: a marosvásárhelyi Adorjáni Éva három gyermek édesanyja, óvónőként dolgozik, és elmondása szerint már nagyon várta a vakációt. „Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a szünidő nagy részét otthon tölthetem a gyermekeimmel\" – fogalmazott.

Az óvónő egyébként aggódik a kormány azon terve miatt, miszerint lerövidítenék a vakációt, a pedagógusokra pedig pluszfeladatokat rónának – Éva reméli, hogy ez mégsem következik be. Ezzel szemben túl hosszúnak találja a vakációt Kovács Edina, akinek a fia most végezte el az előkészítő osztályt. Mint kifejtette: a szülei még dolgoznak, a dédszülő pedig már túl idős ahhoz, hogy az energikus, huncut kisfiúra vigyázzon.

„Édesanyaként azt mondom, hogy túl hosszú a szünidő, és az iskoláskorú gyermekeket nevelő szülőknek semmi megfizethető alternatívát nem ajánlanak. A vakáció idején a fiamra felváltva fogunk vigyázni, hol én, hol a több váltásban dolgozó apja, hol a nagyszülők, hol a dédi\" – panaszolta Edina.

Marosvásárhelyen és vidéken is a legtöbb református és római katolikus gyülekezetben megszervezik a vakációs bibliahetet, amelynek során kisebb és nagyobb gyermekeknek is délelőtti programokat szerveznek. Emellett a vásárhelyi, Kossuth utcai Philothea Klub is segít a szülőknek: július 3-áig elemi osztályos gyermekeknek szerveznek programokat – a kicsiket különféle játékokra, kézműves foglalkozásra várják, de bibliai történetekről is lesz beszélgetés.

A Lurkó Kuckó fejlesztő gyermekklubban egész nyáron fogadják az óvodásokat, iskolásokat, reggeltől akár délutánig is. Hétfőn művészetnap, kedden sportnap, szerdán tudománynap, csütörtökön gasztronap, pénteken pedig báb- és színjátszásnap van a Kistemplom gyülekezeti házában működő kuckóban. Érdeklődni és jelentkezni a helyszínen lehet, és ott kérhetnek bővebb felvilágosítást az árakról is a szülők.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
Hirdetés