Hirdetés

Fejlesztik a csíkszeredai temetőt

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Hamarosan infrastrukturális munkálatokhoz látnak hozzá a csíkszeredai Kalász lakónegyedi temető kibővített részén: az erre a célra az idei költségvetésben jóváhagyott 350 ezer lejből a régi sírkerthez csatolt új terület felén fognak dolgozni idén.

Kovács Attila

2016. április 12., 11:512016. április 12., 11:51

Ravasz Ildikó, a polgármesteri hivatal városgazdálkodási irodájának munkatársa kifejtette: a temetőt összesen 32 ezer négyzetméteres területtel bővítették, 2016-ban pedig ennek felén, azaz 16 ezer négyzetméteren fognak dolgozni.

A megvalósíthatósági tanulmány szerint kövezett sétányokat alakítanak ki, padokat, szemeteskukákat helyeznek el, kibővítik a vízvezetéket, és kutakat szerelnek fel. A projekt keretében fákat is ültetnek, és a közvilágítást kiterjesztik. A terület másik, 1,6 hektáros részén jövő évben végzik el ugyanezeket a munkálatokat, azt követően pedig hozzálátnak a ravatalozó felújításához is. Ravasz Ildikó elmondása szerint az önkormányzat hamarosan kiírja a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárást.

A megvalósíthatósági tanulmány egy parkoló kialakítását is tartalmazza a temetőnek a Nagysomlyó-hegy felőli oldalán, ahol egyszerre harminc jármű számára lesz parkolóhely – ez lesz a területrendezési projekt utolsó szakasza. A tervek szerint a parkolóhoz való hozzáférést úgy oldják meg, hogy megnyitják a sírkert és a volt traktorgyár – a befejezetlen Csíki pláza területe – között található, jelenleg lezárt utat, a bejárást pedig kapuval szabályozzák.

Az önkormányzat egyébként még 2011-ben vásárolt területeket magánszemélyektől a temető terjeszkedése érdekében, az új részen azonban egyelőre nem végeztek munkálatokat, mindössze a kerítést készítették el – ezt a polgármesteri hivatal önerőből oldotta meg, saját alkalmazottait kérve fel a munkára.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Hirdetés
Hirdetés