2012. január 12., 06:452012. január 12., 06:45
Úgy véli, szorosabb együttműködésre volna szükség a civil szférával ahhoz, hogy azok kapjanak segítséget, akik leginkább rászorulnak.
A nehéz anyagi körülmények között élő családok helyzete valószínűleg idén még a tavalyinál is súlyosabb lesz, hiszen egyre több családfenntartó veszíti el állását, egyre több kis- és középvállalkozás jelent csődöt, és egyre több az olyan munkanélküli, aki már nem jogosult a segélyre, munkát azonban nem sikerült találnia. Koncsek-Vadnai Zita azt mondja, a lakás nélkül maradó családok helyzete azért is veszélyesebb, mint az egyedülállóké, mert utóbbiak még kaphatnak szállást a város hajléktalanszállóján, a családok azonban már nem férnek el. Az Európai Uniótól érkező élelmiszercsomagból azonban szerencsére többnyire a rászorulók mindegyikének jut, és a szociális kantinban megfelelő körülmények között lehet lebonyolítani a csomagok tárolását és elosztását is. Az igazgató mindemellett úgy véli, hatékonyabb volna, ha a kormány inkább élelmiszerjegyek kiosztásával váltaná ki a 2011-ben már több mint 34 kilogrammot nyomó, nehézkesen szállítható csomagokat.
Biró Rozália alpolgármester azt mondja, az egyre romló szociális helyzet miatt a közösségnek kell minél inkább összefognia, és támogatnia a szegény sorsúakat. Ebből a szempontból jó hírrel indult a 2012-es év: egy bezáró bukaresti vállalkozás 2,5 tonna Tnuva tejterméket adományozott az ASCO-nak. A joghurtból, tejfölből és kakaós tejből az árvaházat is fenntartó szociális és gyermekvédelmi igazgatóság is kapott, de jutott a hajléktalanszállóra, a bölcsődékbe és szociális kantinokba is. Az alpolgármester ebből kiindulva hamarosan arra kéri fel a váradi hipermarketeket, hogy a 7-10 napon belül lejáró szavatosságú termékeket ne dobják ki, hanem ajánlják fel a rászorulóknak.
A tavalyi év fontos megvalósításai között szerepel a magyar bölcsődei csoportok elindítása is: jelenleg a város három pontján 80 gyerek járhat olyan csoportba, ahol magyarul beszél a gondozó. Biró Rozália felhívta a figyelmet: fontos, hogy a helyek megteljenek, mert a jelentkezőket nem lehet visszautasítani – egyébként már most több román család is jelezte, hogy szívesen beíratná gyermekét a magyar bölcsődei csoportba.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.
Két tinédzser életét vesztette csütörtök este, miután motorkerékpárjukat elsodorta a vonat Csíkverebesen – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megdöbbentő kijelentéseket tettek Brassó megyei polgármesterek a múlt hétvégi halálos medvetámadás után: többségük a civil szervezetektől való félelmében nem akarja elrendelni a medvék kilövését.