
Fotó: Bartos Lóránt
A szervezők szerint változatos, de elsősorban értékközvetítő programokra számíthatnak mindazok, akik részt vesznek a csütörtökön kezdődő, vasárnapig tartó kézdivásárhelyi Őszi Sokadalmon.
2016. augusztus 24., 17:062016. augusztus 24., 17:06
2016. augusztus 24., 19:132016. augusztus 24., 19:13
A négynapos céhes városi rendezvény fő helyszíne idén is a Gábor Áron tér lesz, ahol ezúttal is berendezkedhet a több mint 130 kézművest és hagyományos termelőt felvonultató vásár. Szintén a főtéren gyermekvárost alakítanak ki, míg a gasztronómiai programokat kínáló pityókafesztivál a közeli Molnár Józsiás parkban kap helyet. A tavaly rendkívül népszerű borudvarban idén a minőségi italok kóstolása mellett a népzenéé és a néptáncé lesz a főszerep.
A Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet (KVISZ) ifjúsági teret rendez be a fõtéri parkban, ahol kiállításokra, társasjátékokra, irodalmi rendezvényekre várják az érdeklődőket. A Vigadó művelődési ház udvarán idén is berendezik az Urbanizé-kertet, ahol az elektronikus zene kedvelői számára kínálnak programokat. Az Őszi Sokadalom keretében tartják meg a fúvószenekarok és mazsorett csoportok 14. találkozóját, melyre szombaton 11 órakor kerül sor a Molnár Józsiás parkban.
Előreláthatóan ezúttal is a főtéri nagyszínpad lesz a legnépszerűbb helyszín, ahol pénteken Keresztes Ildikó és zenekara, majd Ganxta Zolee és a Kartel lép fel. Szombaton Homonyik Sándor és zenekara lesz a sztárvendég, míg vasárnap a rendezvényt záró tűzijáték előtt a legendás Omega lép színpadra. A nagyszínpad programja keretében egyébként a délutáni órákban a helyi zenekarok szórakoztatják az Őszi Sokadalom résztvevőit. „Értékszüret – ez az Őszi Sokadalom mottója, ehhez ragaszkodva állítottuk össze az idei rendezvény programját is\" – fogalmazott a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón Bokor Tibor, a háromszéki kisváros polgármestere.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!