Hirdetés

Érezhető bojkott

Sepsiszék – Véget ért a mozgóurnás autonómiareferendum. Sepsiszéken tegnap este véget ért a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kezdeményezett mozgóurnás autonómia-népszavazás – kivételt csupán a sepsiszentgyörgyi Õrkő negyed képez, ahol a hét végéig tevékenykednek a kérdezőbiztosok. A város öt pontján elhelyezett állóurnáknál vasárnapig leadhatják voksukat azok, akikhez nem jutottak el az SZNT önkéntesei – tájékoztatta lapunkat Ferencz Csaba. Az SZNT alelnöke szerint az Õrkő negyedben azért nehézkes a szavazatgyűjtés, mert elérte a célját az a diverzió, amelynek keretében ismeretlen tettesek pénzt ígérő szórólapokon járatták le az SZNT-t és annak vezetőit.

2007. március 08., 00:002007. március 08., 00:00

Előzetes számításokszerint Sepsiszentgyörgyön mintegy 18 ezer szavazat gyűltössze, Sepsiszék további 38 településérőlmég 14 ezer voksot összesítettek. Előzetesszámítások szerint a népszavazásonrésztvevők 99 százaléka támogatjaSzékelyföld területi autonómiájánakgondolatát. „Falvakon teljes sikere volt az akciónak,a városokban lényegesen nehezebb megszólaltatniaz embereket” – osztotta meg tapasztalatait Ferencz Csaba, akiszerint érezhető volt a román civil szervezetek éspártok bojkottjának hatása, ugyanis amegkeresett román lakosság 80 százalékavisszautasította a voksolást.
Az SZNT tervei szerint az áprilisvégén megrendezendő Szentgyörgy Napokon a városközpontjában állóurnát helyeznek el,hogy azok is leadhassák szavazataikat, akik a városünnepére érkeznek haza.
A Román HírszerzőSzolgálat (SRI) SZNT elleni feljelentése nyománindult ügyészségi eljárás kapcsánFerencz elmondta: a sajtóból értesültarról, hogy előzetes vizsgálat folyik az SZNT vezetőiellen, kérésére később ezt azinformációt több forrásból ismegerősítették. Úgy véli: a SRIautonómia-népszavazásra vonatkozójelentésének kiszivárogtatása areferendum szervezőinek megfélemlítésétszolgálja. „Nincs bizonyítékom rá, deegyértelmű, hogy a telefonjainkat lehallgatják, bárez jogállamban megengedhetetlen”– mondta Ferencz. Mintismeretes, az utóbbi napokban kiderült, hogy a hírszerzőszolgálat már 2005 óta folyamatosan figyeli azSZNT vezetőit, és több jelentést küldtektevékenységükről a Legfelsőbb Ügyészségnek.Az alelnök értelmetlennek tartja a megfigyelést,mint mondta: „ az SZNT egész tevékenysége anyilvánosság előtt zajlik, telefonon is azt mondjuk,amit nyilvánosan hangoztatunk, ezért fölösleges,hogy titkos információk után kutasson a SRI”.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 26., vasárnap

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött

Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél

Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél
2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
2026. április 25., szombat

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ

Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág

A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág
2026. április 24., péntek

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok

A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok
2026. április 24., péntek

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is

Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót

Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót
2026. április 24., péntek

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon
2026. április 24., péntek

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma

Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma
Hirdetés
Hirdetés