
Fotó: melegek_zaszlo
A család fogalmának meghatározásáról szóló alkotmánymódosítási kezdeményezés elutasítására kéri az RMDSZ honatyáit az erdélyi magyar melegek közössége. A csoport erősen megkérdőjelezhető statisztikával szolgál a romániai magyar melegek számára vonatkozóan.
2017. szeptember 12., 12:062017. szeptember 12., 12:06
2017. szeptember 12., 13:082017. szeptember 12., 13:08
Az erdélyi magyar LMBTQ közösség (leszbikusak, melegek, biszexuálisak, transzneműek, queerek) kedden annak kapcsán bocsátott ki felhívást, hogy a román balliberális kormánykoalíció még ebben az évben alkotmánymódosító referendumot rendezne a család fogalmának meghatározásáról.
A Koalíció a családért nevű ernyőszervezet több mint hárommillió támogató aláírást gyűjtött össze polgári kezdeményezéséhez, amelyben azt javasolja, hogy az alkotmány „egy férfi és egy nő” önkéntes házasságaként határozza meg a családot, a hatályos alaptörvényben szereplő „házastársak" kifejezés helyett. A melegházasság későbbi legalizálását ellehetetlenítő alkotmánymódosító törvénytervezet jelenleg a szenátus elfogadására vár, de hatályba lépéséhez érvényes és eredményes népszavazásra is szükség van.
Állásfoglalásában az LMBTQ Erdélyben csoport arra hivatkozik, hogy jogászok többször is rámutattak, miszerint a javasolt megfogalmazás kirekesztő, kizárja a család fogalmából a nagymama/nagypapa−unoka, nagynéni/nagybácsi−unokahúg/unokaöcs, egyedülálló anya/apa−gyerek alkotta családokat. Nem beszélve azokról – emlékeztet a felhívás –, akik nem szeretnének összeházasodni, valamint a meleg párokról, akiket semmilyen jog nem véd ma Romániában, holott már Magyarországon is bejegyzett élettársi kapcsolatban élhetnek 2009-től.
„Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a homoszexualitás nem választás kérdése, nem betegség, hanem a magzati korban eldőlt emberi tulajdonság. Amennyiben az RMDSZ a romániai magyarok jogait védi, kérjük, ne feledkezzenek meg arról, hogy minden társadalom mintegy 5 százaléka meleg, és ez alól az erdélyi magyarok sem kivételek. Itt élünk Önök között mint munkatárs, barát, családtag, szavazópolgár. Kérjük, ne hagyjanak cserben bennünket.
Egyébként a közleményben hivatkozott statisztika becslés csupán, Romániában ugyanis nem készült még sem népszámlálás, sem hivatalos felmérés a homoszexuálisok létszámát illetően. A fent emlegetett öt százalékos adatot ugyanúgy nem lehet megerősíteni, mint Traian Băsescu volt román államfő 2004-ben, még Bukarest főpolgármestereként tett kijelentését, miszerint Románia lakosságának húsz százaléka meleg.
Az erdélyi magyar melegeket képviselő csoport szerint a bejegyzett élettársi kapcsolat olyan egyszerű, de nélkülözhetetlen polgári jogokat biztosít, mint az örökösödési jog, vagyonközösség, közös banki kölcsön lehetősége, egészségügyi jogok (kórházi látogatási jog, annak joga, hogy tragédia/betegség esetén dönthessenek párjuk kezelési lehetőségeiről, illetve társbiztosítás), gondnokság, szociális juttatás, életbiztosítás. Leszögezik: bejegyzett élettársi kapcsolat esetén szó sincs egyházi esküvőről és gyerekek örökbefogadásáról.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
szóljon hozzá!