Erdélyben gyógyít a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat

Életmentő támogatás Felcsíknak Idén másodszor érkezett Erdélybe a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) önkéntesekből álló orvoscsoportja. Gyermekgyógyász, ortopédorvos, fül-orr-gégész, szülész-nőgyógyász, valamint aneszteziológus alkotja a 26 fős csapatot, amely október 7–15. között Hargita és Bákó megye több településén látogatja végig az óvodákat, iskolákat és kórházakat. Ezekben az intézményekben szűrik, vizsgálják és gyógykezelik a rászoruló gyerekeket, illetve terhesgondozást is végeznek. Kis, hegyi falvakba is ellátogat a csoport: tegnap Hidegségben, Gyimesbükkön, Gyimesfelsőlokon végeztek szűrővizsgálatokat, ma Csíkszentdomokoson folytatják a munkát. „A gyerekek általában egészségesek, de főként az elzárt településeken hiányoznak a rendszeres szűrővizsgálatok. Találtunk olyan gyermeket is, akit már évekkel ezelőtt kezelni kellett volna. Õt jövő héten visszük Magyarországra, idegsebészeti műtétre” – nyilatkozta a Krónikának Edvi Péter, a NGYSZ elnöke, aki szerint az egyes családok alacsony életszínvonala mellett mentalitásbeli gondok is felmerülnek: sokan csaknem természetesnek érzik, hogy „beteges a gyermek”. A magyarországi gyermekmentők évente 150–200 műtétet vállalnak, ezekben az esetekben nemcsak a sebészeti beavatkozást, hanem az utókezelést, sőt indokolt esetben a család kiutazási és útlevélköltségeit is fedezik. „Együttműködünk a székelyudvarhelyi és a csíkszeredai kórházakkal, és jó viszonyban vagyunk a kis településeken dolgozó orvosokkal is. Nagyon lelkes csapat dolgozik Erdélyben, de bizonyos beavatkozásokra nincsenek itt műszakilag felkészülve. Ilyen esetekben segítünk mi” – magyarázta Edvi. Ezúttal hat gépkocsival érkeztek a gyermekmentők, akiket nagy szeretettel és bizalommal fogadtak a családok. Azokról a közeli településekről, ahova nem jutnak el az orvosok, autóbuszokkal szállítják kivizsgálásra a gyermekeket. A vasárnap óta Erdélyben dolgozó csoport eddig több száz vizsgálatot végzett, a tervek szerint egy hét alatt közel négyezer gyermek egészségi állapotát mérik fel. Holnap délután 15 órakor ünnepélyesen átadják Csíkszentdomokoson a NGYSZ támogatásával elkészült Felcsíki Mentőállomást, amelyet a román állam 1999-ben kezdett el építtetni, de pénzhiány miatt 2000-ben leálltak a munkálatok. Azóta a NGYSZ 13 millió forinttal segítette a létesítményt, amelynek felépítéséhez a falu közössége és a közbirtokosság is hozzájárult. A közös beruházás eredményeképpen szerdától korszerű mentőállomás, négy mentőautó és szakemberek állnak készen arra, hogy legfennebb negyedóra alatt bármely, Felcsíkról érkező hívás helyszínén lehessenek. Amíg csak a csíkszeredai mentőállomáshoz lehetett segítségért fordulni, 60 perc is eltelhetett a segélyhívástól a mentők helyszínre érkezéséig. „Ez az idő sokszor emberéletek ára volt, hiszen a baleset utáni első fél óra a legtöbb súlyos esetben meghatározó” – vélekedett Edvi. A NGYSZ erdélyi útján a sportbizottság több tagja is részt vesz, így Buzánszky Jenő, az Aranycsapat tagja és a testület elnöke. Õ vezeti a Csíkszentdomokoson szerdán, 10 órakor kezdődő futballmeccset, amelyen parlamenti képviselők és a helyi közméltóságok csapatai mérik össze tudásukat. ---------

2006. október 10., 00:002006. október 10., 00:00


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 30., kedd

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől

A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől
2025. szeptember 30., kedd

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus

Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus
2025. szeptember 30., kedd

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása

Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása
2025. szeptember 30., kedd

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút

Függő sétányt alakítanak ki a Resicabánya központja felett átívelő egykori ipari drótkötélpályából. Az egykori ipari létesítmény több mint 700 méter hosszú, gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt sétálóutcává alakul át a város fölött 30 méteren.

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút
2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének