2011. július 13., 07:182011. július 13., 07:18
Várhatóan augusztus végén, szeptember elején kezdődik el a Sapientia kolozsvári épületének a megépítése. „Zajlik a versenytárgyalás során a legjobb árajánlatot adó konzorcium pályázatának az átvilágítása, s hamarosan szerződéskötésre is sor kerül, ezt követően el is kezdődhet az építkezés” – mondta el lapunknak Dávid László rektor. Amennyiben az idén elkészül a kétszintes mélygarázs, és be tudják födni, a beruházó elégedettnek mondhatja magát – jegyezte meg. Dávid László egyelőre nem akarta elárulni a pályázaton nyertes cég nevét, azt azonban elmondta, a legalacsonyabb árral dolgozó cégcsoportot választották ki. Felvetésünkre, hogy Romániában divattá vált az alullicitálás, amit hónapok múltán az árak a felek között aláírt különböző függelékkel való feltornászása követ, a rektor annyit mondott, hogy a Sapientia már tanult a marosvásárhelyi építkezésből. „Ezúttal úgy kötünk szerződést, hogy utólagos árnövelésre ne biztosítsunk kiskapukat” – szögezte le.
A Tordai úton lévő telken mintegy ötezer négyzetméteres alapterületű épület felépítését tervezik. A föld alatti két szint fölé további öt fog emelkedni. Az építkezés anyagi fedezetével kapcsolatban a rektor elmondta, az összeg egy részét a Kálvária-dombon elterülő egyhektáros terület eladása biztosítaná. Némi gondot jelent, hogy egy ideje jelentősen csökkentek a telekárak, és a potenciális vevők száma is megcsappant. „Mégis szerencsénk van, mivel az idéntől visszaállt a kétmilliárd forintos magyar állami támogatás, amiből 330 milliót fejlesztésre fordíthatunk. Az összeg tíz százaléka illetné Kolozsvárt, de az egyetemet működtető kuratórium úgy döntött, hogy a többi helyszín kölcsönével megelőlegezi az építkezést” – mutatta be a finanszírozás mechanizmusát a rektor. Dávid László fontosnak tartotta kihangsúlyozni, hogy az épület átadása után a rektori hivatal és a Sapientia Alapítvány továbbra is a városközpont egyik reprezentatív épületének számító Bocskai-házban marad.
Marosvásárhelyen jelenleg még keresik annak a módját, hogyan lehetne az első, 240 férőhelyes campust két-három év alatt befejezni. „Ha évi százmillió forint áll rendelkezésünkre, akkor akár hét-nyolc évig is elhúzódna az építkezés. Ezt szeretnénk elkerülni, és mielőbb tető alá hozni az egyre szükségesebbnek tűnő bentlakást” – fejtette ki az egyetem vezetője. Az egyetemet működtető alapítvány kuratóriuma több változatot is kigondolt a bevételek növelésére. A legkézenfekvőbb egy költségvetés-kiegészítés igénylése volna, azonban egyáltalán nem biztos, hogy a magyar kormány, miután megduplázta a Gyurcsány-kabinet által megtépázott büdzsét, képes-e átvállalni egy újabb megterhelést. Felmerült egy banki kölcsön felvételének a lehetősége is, ehhez a koronkai telek egy részét kellene elzálogosítani. A harmadik változat a hajdanán oly népszerű téglajegyek kibocsátása.
„Meggyőződésem, hogy amennyiben ez utóbbit megfelelőképpen tudnánk tálalni, nagyon sokan mellénk állnának” – vélekedett Dávid. A koronkai campus első épületét további kettő követné, ezek megépítése azonban még távoli tervnek tűnik, akárcsak a sportcsarnok felhúzása, de a kutatóközpont megépítésére is várni kell. Ez utóbbi esetében még némi bonyodalmak vannak az egyetem és a marosvásárhelyi, elektronikai rendszerek fejlesztésével foglalkozó cég közötti szerződés körül. „Kiderült, hogy nem felelt meg az uniós pályázati rendszereknek, ezért módosításra szorul. Csakhogy e tekintetben nincs teljes konszenzus az egyetem és a finanszírozó magyar kormány között” – mutatott rá a pillanatnyi akadályra Dávid László.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!