Enyhet adó templomok

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Erdély több megyéjében mértek negyven Celsius-fokos hőmérsékletet Öt személy vesztette életét az elmúlt két napban a kánikula miatt, közülük ketten Arad, illetve Temes megyében. Erdélyben Bihar, Hunyad, Krassó-Szörény, valamint Arad és Temes megyébe küldött narancssárga jelzésű figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat:

2007. július 19., 00:002007. július 19., 00:00

ezekben a térségekben a napokban akár 40 fokra is lehet számítani. Temes megyében az ortodox templomok nyitva állnak a kánikula elől menekülők számára, akik itt vizet is kapnak. György Ervin Kovászna megyei prefektus ugyanakkor felkérte az összes háromszéki lelkészt, hogy templomaik ajtaját nyissák meg a lakosság előtt. Sepsiszentgyörgy központjában ugyanis tegnap 40 Celsius-fokot mutatott a hőmérők higanyszála. A prefektus szerint a városokban az intézmények és üzletek többségét ellátták légkondicionálóval,  de falun az egyedüli menedéket a templomok jelentik. A háromszéki városok polgármesteri hivatalai előtt, illetve a központokban ásványvizet osztogatnak a járókelőknek. Emellett a háziorvosok segítségével azonosítottak minden beteg, idős személyt, akik nagyobb veszélynek vannak kitéve, és fokozottan odafigyelnek rájuk.

Futárszolgálat időseknek
Az idős és beteg háromszékiek a hatóságok által rendelkezésükre bocsátott telefonos szolgálat révén elintézhetik a bevásárlást, illetve kérhetnek orvosi ellátást. A sepsiszentgyörgyi rászorulók a 0267-312111-es, a kézdivásárhelyiek a 361974-es, a kovásznaiak a 340001-es, a barótiak a 377919-es, a bodzafordulóiak a 370337-es telefonszámon igényelhetnek segítséget, illetve kérhetik, hogy az erre a célra megszervezett katasztrófavédelmi csoportok tagjai elintézzék bevásárlásukat.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 03., péntek

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé

Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé
2025. október 03., péntek

Közösen fejleszti Magyarország és Románia két folyó vízgazdálkodását

Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.

Közösen fejleszti Magyarország és Románia két folyó vízgazdálkodását
2025. október 03., péntek

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi

Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi
2025. október 03., péntek

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni

A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni
2025. október 03., péntek

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben

Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben
2025. október 03., péntek

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc

Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc
2025. október 02., csütörtök

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki

A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki
2025. október 02., csütörtök

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai

Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai
2025. október 02., csütörtök

Falopás Biharban: 50 ezer lejnyi tüzelőt koboztak el egy fuvarostól

176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.

Falopás Biharban: 50 ezer lejnyi tüzelőt koboztak el egy fuvarostól
2025. október 02., csütörtök

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza