2012. január 12., 07:442012. január 12., 07:44
Amint arról beszámoltunk, a nagyváradi volt a legelső megalakult helyi szervezete a nemrég bejegyzett új pártnak. Az EMNP helyi szervezete december legelején tartotta első ülését, ahol elnöknek a mérnök-jogász Kristófi Kristófot választották, az alelnöki tisztségekbe pedig két fiatal közgazdász, Kovács Ernő és Pólik Levente került. Kristófi szerint a nagyváradi magyar választók többsége már nem hisz abban, hogy az urnába dobott szavazata ér valamit – ennek az ellenkezőjéről próbálja majd meggyőzni őket az új párt. „Elsősorban a nemzeti, ezen belül is a helyi specifikus érdekeket vesszük figyelembe. Olyan európai városban szeretnénk élni, ahonnan a magyarság nem elvándorol, hanem otthon képzeli el a jövőjét” – fogalmazta meg Kristófi. A váradi EMNP egyébként tizenöt körzetre osztotta a várost: Rogériuszon például három körzetet is létesítettek. A pártfiliálé jelenleg toborozza körzeti biztosait, akiknek elmondásuk szerint nem kötelességük párttaggá válni, csak a polgárokkal való kapcsolatfelvételt lesznek hivatottak elősegíteni.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.
Két tinédzser életét vesztette csütörtök este, miután motorkerékpárjukat elsodorta a vonat Csíkverebesen – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megdöbbentő kijelentéseket tettek Brassó megyei polgármesterek a múlt hétvégi halálos medvetámadás után: többségük a civil szervezetektől való félelmében nem akarja elrendelni a medvék kilövését.