
Közös önkormányzati képviselői jelöltlista felállítását sürgeti Marosvásárhelyen az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP).
2016. január 24., 18:412016. január 24., 18:41
A szerkesztőségünkhöz eljuttatott, hétvégi keltezésű közleményükben rámutatnak, az elmúlt hét politikai eseményei – különösen a Nemzeti Liberális Párt (PNL) habozása, hogy indítsa-e vagy nem a hivatalban levő Dorin Florea polgármestert egy újabb mandátumért – erősíteni látszanak a hárompárti támogatottságnak örvendő marosvásárhelyi magyar polgármesterjelölt, Soós Zoltán esélyeit.
„Ilyen körülmények között felettébb szükséges a marosvásárhelyi magyarság minél szélesebb körű összefogása, a helyi politikai erők egységes fellépése – olvasható a néppárt közleményében. – Hitünk szerint az előválasztások nyomán kijelölt, a magyar pártok által közösen támogatott marosvásárhelyi polgármesterjelölt, Soós Zoltán melletti kiállás csak az első lépés az összefogás megvalósulása felé, annak kiteljesedése csak a közös önkormányzati képviselői jelöltlista felállítása által valósulhat meg.”
Az Erdélyi Magyar Néppárt emlékeztet arra, hogy egy ilyen lépés szervesen illeszkedne Szilágyi Zsolt EMNP-elnöknek egy választási párt – az Erdélyi Magyar Szövetség – létrehozására vonatkozó javaslatához. „Bízunk abban, hogy az RMDSZ felismeri a magyarországi kormányszövetség – a Fidesz–KDNP – által kidolgozott Nemzeti Együttműködés Rendszerébe illő lépés fontosságát. Az ilyen összefogás lehet az egyetlen biztosítéka annak is, hogy a román törvényhozásban erős magyar parlamenti érdekképviselet alakulhasson ki” – fogalmaznak a közleményben.
Amint arról beszámoltunk, Dorin Florea neve nem szerepel a PNL által múlt héten jóváhagyott polgármesterjelöltek listáján, annak ellenére, hogy a Hotnews hírportál a napokban még arról számolt be, hogy az ellene folyó bűnügyi per ellenére a jelenlegi elöljáró lehet a PNL polgármesterjelöltje. A regnáló polgármester ellen hivatali visszaélés miatt indított büntetőjogi pert az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA). A vád szerint Florea törvénytelenül kötött társulási szerződést az önkormányzat nevében az ASA futballcsapatával. A DNA szerint az állammal szembeni tartozása miatt a klub nem lett volna jogosult önkormányzati támogatásra.
A PNL 2015 végén elfogadott feddhetetlenségi kritériumai szerint a párt színeiben nem indulhat olyan politikus, aki ellen korrupció miatt bűnvádi eljárás indult. Az Evenimentul Zilei napilap egyébként úgy tudja, Florea függetlenként, vagy a Traian Băsescu védnökségével alakult Népi Mozgalom (MP) párt színeiben méretkezne meg egy újabb mandátumért.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!