2007. március 05., 00:002007. március 05., 00:00
A mindössze húsz percigtartó megemlékezésen Komoróczy György,a Volt Politikai Foglyok Országos Szövetsége(Pofosz) udvarhelyi titkára elevenítette fel az 58évvel ezelőtt történteket. Komoróczy adobrudzsai munkatáborok megpróbáltatásairólés a megbélyegzettek gyermekeinek hátrányosmegkülönböztetéséről beszélt, dearra is kitért, hogy mindmáig akadozik a kommunizmusidején elkobzott javak visszaszolgáltatása.Ezután Balogh Zoltán magyarországi országgyűlésiképviselő, az emberjogi bizottság tagja ésegyben a megemlékezés díszvendége szóltaz egybegyűltekhez. „Az áldozatok ereje az emlékezésbenrejlik” – hangoztatta a képviselő. VégülHegyi Sándor székelyudvarhelyi reformátuslelkész mondott beszédet. „A földi hatalmakembertelenek – hangzott a lelkipásztor sommázása.– Csak Istenüket nem vehették el a kisemmizettektől.”A családias hangulatú megemlékezés – ajelenlevők valamennyien ismerték egymást – a magyarhimnusz eléneklésével zárult.
Gyergyóalfaluban szombatondélelőtt, a szentmisét követően a Pofoszküldöttsége megkoszorúzta a kommunistarendszer áldozatává vált LukácsIrén emléktábláját, majd a SövérElek Iskolaközpont dísztermében kiállításés előadás várta az érdeklődőket. „Azigazságot megismerni nemcsak jogunk, hanem kötelességünkis továbbadni az utókornak” – hangoztattamegnyitóbeszédében Bogyé Miklóstörténelemtanár, aki ugyanakkor megbocsátásraszólította fel a jelenlévőket. Az iskoladiákjainak dolgozataiból keserű emberi sorsokkörvonalazódtak: Gyergyóalfaluból a Lukácsés Ágoston családot vitte el a hírhedtfekete autó az éj leple alatt 1949 márciusában.Az egykor tehetős embereket néhány óraleforgása alatt forgatták ki minden vagyonukból,és a karhatalom által kijelölt kényszerlakhelyremindössze 50 kilogrammos csomagot vihettek magukkal. LukácsIrén fia arra is kitért, hogy a jogfosztás azegykori kommunista alkotmány szerint is törvénytelenvolt. „Az akkori alaptörvény is kimondta, hogy azállamosított javak tulajdonosait kártalanítanikell” – hangoztatta Lukács János, akikötelességének tartotta mindazokrólmegemlékezni, akik az édesanyjáéhozhasonló sorsban részesültek.
Kiss Előd Gergely,Jánossy Alíz
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.
Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.
Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.