Elutasítja az MPE az MPSZ által közzétett megállapodást

Elutasítja a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) és a Bihar megyei Magyar Polgári Egyesület (MPE) közötti együttműködési megállapodás Szász Jenő MPSZ-elnök által közzétett változatát az MPE vezetője.

Balogh Levente

Balogh Levente

2006. július 05., 00:002006. július 05., 00:00

Nagyvárad
Sárközi Zoltán, az MPE alapító társelnöke tegnap közleményben tudatta, nem történt megállapodás a két szervezet között: csak tervezetről volt szó, amelyet a bihari MPSZ-tagok szorgalmaztak az MPE elnökségének jóváhagyásával. „A tervezet 9 pontot tartalmazott, a sajtóban megjelent Szász-féle változat viszont már 14 pontban került közlésre, amelyből 10 pont még csak köszönő viszonyban sincs az általunk szerkesztettel. Ez a csúsztatás jellemzi és jellemezte az udvarhelyi központú MPSZ vezetését és annak elnökét. Az általuk írt szöveget nem fogadtam el, és aláírásommal sem hitelesítettem, tehát érvénytelen” – áll a közleményben.
Csuzi István, az MPSZ Bihar megyei elnöke a Krónika kérdésére megerősítette a közleményben foglaltakat. Mint elmondta, a szervezet elnöksége az elmúlt hét végén határozott arról, hogy az MPE és az MPSZ a jövőben szövetségi viszonyt alakít ki, és az ezt rögzítő kilencpontos dokumentumot juttatták el Szász Jenőnek. „Mi is csak a sajtóból értesültünk róla, hogy a hétvégén az MPSZ bővített elnökségi ülést tartott, amelyen már egy tizennégy pontos szöveget fogadtak el. Ennek bizonyos kitételeivel viszont nem értünk egyet teljes mértékben” – fejtette ki Csuzi.
A kifogásolt pontok között található például az, amely kimondja, hogy az MPE tevékenységi területe kizárólag Bihar megyére korlátozódhat, valamint az is, hogy a megyében a választásokon az MPSZ állít jelölteket, nem pedig az MPSZ listáján induló MPE is. Csuzi István elmondta, az általuk javasolt változat értelmében Bihar megyében az MPSZ az MPE keretében működik, ő maga pedig az MPE következő üléséig ügyvezető elnöki minőségben marad az MPSZ élén. Az MPE a jövőben az MPSZ társult szervezeteként tevékenykedik, ám mivel a koalíciós alakulatokra szigorúbb szabályok vonatkoznak a választások alkalmával, az MPE jelöltjeit az MPSZ listáin kívánják indítani.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek