Hirdetés

Elterelt terelőút?

•  Fotó: Boda Gergely

Fotó: Boda Gergely

Marosvásárhelyi építkezés várat magára, de a módosított tervet is változtatni kell. El sem kezdődött még Marosvásárhely terelőútjának az építése, és máris kiderült, hogy a módosított nyomvonalon is változtatni kell. Mindezt Vasile Tătar, Jedd polgármestere jelentette be a Marosvásárhelyi Televízió egyik élő adásában. Szerinte települése önkormányzata semmiként nem hagyja jóvá a jelenlegi nyomvonalat.

Szucher Ervin

Szucher Ervin

2007. december 05., 00:002007. december 05., 00:00

Ugyanakkor egy, Marosvásárhelyen és Koronkán földdel rendelkező vállalkozó sem hajlandó lemondani a felesége nagyszüleitől örökölt 1,5 hektáros területről. A Segesvár felőli terelőútnak Koronka, Jedd és Marosszentgyörgy érintésével kellene eljutnia Nagyernye határáig. A 10 kilométeres út Segesvár és Szászrégen között rövidítené le a távolságot, ugyanakkor a Brassó és Beszterce, illetve Maroshévíz között zajló teherforgalomtól mentesítené Vásárhelyt.

Tătar bejelentése mind a prefektúra, mind a megyei önkormányzat képviselőit meglepte. Bárczi Győző alprefektus szerint a Maros megyei hatóságok nevetségessé válnak azok után, hogy a tanulmányt előkészítő bukaresti cég illetékesei előtt egyet, utólag viszont teljesen mást nyilatkoztak. „Így is a jeddi lakópark megjelenése miatt módosítani kellett a nyomvonalon ahhoz, hogy most kiderüljön, hogy egy harmadik változatra lenne szükség. Mindez nem is jelentene akkora gondot, ha néhány nappal ezelőtt az összes érintett jelenlétében nem egyeztünk volna a végleges nyomvonalon” – adott hangot fölháborodásának az alprefektus. Jedd polgármestere viszont azzal érvelt, hogy az előtanulmányt készítő bukaresti tervezőkkel és a megyei hatóságok vezetőivel létrejött egyezség megkötése után számos panasz érkezett a községházára. Míg az eredeti nyomvonal csak az új negyed lakóit érintette, a módosított elképzelés egy izraeli beruházónak és több falubeli gazdának is keresztülhúzza a számítását. „Az izraeli cég mintegy hét-nyolc hektáros területet vásárolt, ahova szintén egy lakóparkot szeretne építeni. A vállalkozók tudtomra adták, hogy nem azért mentek bele a vásárba, hogy most egy terelőút teljesen felborítsa a terveiket. Ráadásul nehogy azt higgyék, hogy a szakemberek térképei találnak azzal, ami a valóságban van” – fejtette ki lapunknak a község elöljárója.

Amikor a Krónika jelenlétében Bárczi Győző alprefektus arról kérdezte Jedd polgármesterét, hogy miért nem szólt három nappal korábban, Vasile Tătar azzal mentegetőzött, hogy minderről ő is csak utólag értesült. Ennek ellenére, akárcsak az alprefektus, a polgármester is úgy érezte, hogy jogos a felháborodása. Megítélésében tisztességtelen olyan terelőutat építeni a falun keresztül, amely egy hídon keresztül, a főút fölött halad el, és egyetlen leágazóval sem rendelkezik. „Itt megy el fölöttünk és mellettünk, de letérő szárnyról szó sem lehet. És akkor még elvárják, hogy támogassuk!” – háborgott Tătar, aki szerint a község aránylag szűkös költségvetése nem teszi lehetővé, hogy az önkormányzat felvállalja a bekötőút építését. Bárczi Győző viszont derűlátóbb: szerinte pályázat útján a községháza is elnyerheti az útépítéshez szükséges támogatást.

„Vigyék arrább az utat”

A nyomvonal, amely nemcsak Jedd területén módosult, hanem Koronka és Marosvásárhely határában is teljesen átrajzolták, egy vállalkozó haragját is kiváltotta. Egy újabb autópiac létrehozásán fáradozó Fodor János hallomásból értesült, hogy a terelőút megépítése érdekében lemondatnák tervéről és felesége 1,5 hektáros földjéről. „Fél évszázaddal ezelőtt a feleségem nagyapja nem akarta leadni a földjét, ezért a Duna-deltába vitték kényszermunkára. Az apja háromszor vett Marosvásárhelyen magánházat, a város szisztematizálása címen ugyanannyiszor bontották le. Most a feleségemtől akarják elvenni a nehezen visszaszerzett földet, azt, amit mi a gyermekünknek és leendő unokánknak szántuk. Gigi Becali, aki már elég sok parcellát megvásárolt a város határában, 300 eurót ajánlott a telek négyzetméteréért, de nem adtuk. Ugyanúgy az államnak sem fogjuk adni. Ha valós terelőutat akarnak építeni, és nem egy kisebb városi körgyűrűt, akkor azt vigyék Koronkán is túl” – szögezte le Fodor János. A marosvásárhelyi ASA és a Bukaresti Steaua labdarúgócsapat egykori balhátvédje úgy érzi, hogy az eredeti nyomvonal néhány fontos egyén gazdasági érdekeit sértette. Szerinte azért kellett valamivel odébb költöztetni, mert a szállodát építő Florin Vlas városi tanácsos nem volt hajlandó lemondani még egy négyzetméterről sem. Ugyanakkor Fodor azt állítja, hogy létesítendő autópiacával konkurenciát teremtett volna egy olyan cégnek, amelyben Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester csendestárs.

Jövő nyáron nekilátnának

Csortán Ilona, a megyei önkormányzat főépítésze szerint ha szükséges, a módosított változatot is lehet módosítani. Ezeket azonban minél előbb meg kell ejteni, mert a nemzetközi szaktanácsadó cégnek mindöszsze kilenc hónap áll rendelkezésére, hogy elkészítse az előtanulmányt, a végleges tervet, illetve újra beszerezze a szükséges engedélyeket. Ugyanis a 2004-ben kibocsátott jóváhagyások a tavaly érvényüket vesztették. „Mi hetente figyelmeztettük az országos útügyi hatóságot, hogy a meghosszabbított engedélyek lejárnak, de leveleinkre egy ideig nem is reagáltak” – nyilatkozta lapunknak Csortán. Kérdésünkre, hogy kit terhel a felelősség a kétéves késésért, valamint a már elavult előtanulmányért és érvényét vesztett engedélyekért, a főépítész egyértelműen az útügyi hatóságot jelölte meg. Bárczi Győző alprefektus szerint viszont most nem azt kell firtatni, hogy ki a hibás, illetve milyen közpénzekből fizetik az újabb előtanulmányt meg engedélyeztetést, hanem azt, hogy „amennyiben minden jól megy, 2008 augusztusában neki lehet látni az út megépítésének”. Az útügyi hatóság illetékeseit lapzártánkig nem sikerült elérni


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”

Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
Hirdetés
Hirdetés