Hirdetés

Eltávolítanák a közvagyonná vált székely zászlót is

Törvénytelennek tartja a Kovászna Megyei Tanács üléstermében kitűzött, közvagyonná nyilvánított székely zászlót Sebastian Cucu. 

Bíró Blanka

2016. március 31., 19:202016. március 31., 19:20

2016. március 31., 20:292016. március 31., 20:29

A lobogót Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki elnöke adományozta a megyei önkormányzatnak, a testület pedig szerdán határozattal foglalta bele az önkormányzat hivatalos leltárába a gyűlésteremben az Európai Unió, Románia és Kovászna megye zászlója mellé elhelyezett szimbólumot.

A prefektus az Agerpres hírügynökségnek azt mondta, törvénytelen egy hivatalosan el nem ismert lobogó kitűzése az ülésteremben vagy a közintézmények homlokzatán – mint amilyen a székely zászló is –, s ezt több jogerős bírói ítélet is alátámasztja. Sebastian Cucu elmondta továbbá, elemzik az adomány elfogadásáról szóló határozat törvényességét, és megtámadják, amennyiben jogszerűtlennek találják. „A hivatalosan el nem ismert zászlókat nem lehet kitűzni, függetlenül attól, hogy vásárolták, adományba kapták, örökölték vagy készítették ezeket” – szögezte le a Kovászna megyei prefektus.

Egyébként Kulcsár Terza József ragaszkodott ahhoz, hogy a zászlóadományt nyilvánítsák közvagyonná, ugyanis szerinte a lobogó bármikor eltűnhet, hiszen a gyűléstermet a prefektúrával közösen használja a megyei önkormányzat. Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke kifejtette, a vonatkozó határozatot egyöntetű szavazattal, a magyar és román tanácsosok támogatásával fogadták el, így a zászlóadomány Háromszéken közvagyonná vált, leltári száma van, és nem lehet egyszerűen eltüntetni.

A tanácselnök különben számít arra, hogy a prefektúra mégis megtámadja a határozatot. Hangsúlyozta, tiszteletben tartja a román zászlót, ám elvárja, hogy hasonló tisztelettel viszonyuljanak a székely jelképekhez. „A kettős mérce ellen emeljük fel a szavunkat. Bukovinában katonai segédlettel prefektusok, lelkészek, közméltóságok vonták fel a térség zászlóját. Ha ott szabad, akkor nem lehet tilos Székelyföldön sem” – mondta Tamás Sándor.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése
2026. augusztus 14., péntek

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára

Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára
2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
Hirdetés