
Fotó: Boda L. Gergely
Meglehetősen részrehajlóan döntött az egyházak támogatásáról a marosvásárhelyi önkormányzat. A testület legutóbbi ülésén kilenc ortodox és egy pünkösdista gyülekezetnek ítéltek oda millós nagyságrendű támogatást – a célra elkülönített összeg felét –, a többi felekezet a fennmaradó összegre pályázhat.
2016. március 07., 13:332016. március 07., 13:33
A marosvásárhelyi ortodox papok a legutóbbi önkormányzati ülésen testületileg megjelentek, s az általuk benyújtott kérelmeket elsőként tárgyalták a tanácsosok. Összesen 2 243 989 lejt igényeltek, amely az egyházak számára biztosított éves támogatás majdnem teljes egésze. Végül az öszszeg felét szavazták meg nekik.
A marosvásárhelyi önkormányzat évente egyszer nyújt ilyen jellegű anyagi támogatást az egyházaknak. Előző években általában az év második felében szavaztak erről, és valamivel kiegyensúlyozottabb volt a támogatott felekezetek jegyzéke.
Az összeférhetetlenség miatt lemondott Claudiu Maior alpolgármester által benyújtott határozattervezetben kilenc ortodox gyülekezet és egy pünkösdista közösség szerepelt. A legnagyobb összeget az Arató utca és a Pandúrok útja sarkán levő, 1988-ban alakult ortodox parókia kérte, 598 258 lejt a templom tetőzetének javítására. 500 ezer lejt igényelt szentképek festésére a szintén a Pandúrok útján levő másik ortodox gyülekezet. Ikonfestés esedékes a remeteszegi ortodox templomban is, erre 250 ezer lejt kértek.
A fenntartási költségek törlesztésére kért és kapott támogatást a főtéri kis ortodox templom lelkésze, két tételnél is szerepel az igénylésük: az ortodox temető melletti kőtemplom és a kövesdombi ortodox gyülekezet esetében. Javítani szeretnék a Klastrom utcai templomot és a Hunyadi utcában levő ortodox katedrálist is. Az összegek 60–160 ezer lej közöttiek. Fenntartási költségekre kért pénzt a 6-os számú, a Hidegvölgyben működő pünkösdista gyülekezet, összesen 22 ezer lejt.
A tanácsosok az igénylésben szereplő összegek felét hagyták jóvá. A Peti András által vezetett költségvetési bizottság javaslatára bekerült a jegyzékbe még a főtéri görög katolikus gyülekezet és kövesdombi római katolikus plébánia is, összesen 134 ezer lejes éves támogatással. A határozatban az is szerepel, hogy a többi felekezet is benyújthat igénylést, részt kérve a marosvásárhelyi költségvetésben az elismert felekezetek támogatására megszavazott összegből.
2015-ben egyetlen magyar felekezet temploma részesült támogatásban, a marosvásárhelyi Vártemplom, amelynek 31 ezer lejt szavazott meg az önkormányzat. Akkor Henter György református lelkész elmondta, a hangosító berendezés korszerűsítésére kértek és kaptak pénzt. A Vártemplom mellett anyagi támogatást kapott a városi költségvetésből a 4-es számú marosvásárhelyi görög katolikus gyülekezet, összesen 100 ezer lejt javításokra és a templom fenntartási költségeinek törlesztésére, 150 ezer lejt kapott a 9-es ortodox parókia templomi szentképek festésére, ugyanennyi összeget fordíthatott a 7-es ortodox gyülekezet ikonfestésre.
A két pünkösdista gyülekezetnek összesen 30 ezer lej jutott. 2013-ban a Pandúrok útján levő két ortodox gyülekezet egyike 150, a másik 100 ezer lejt kapott templomifreskó-festésre. A Szabadi úton is két ortodox templom és gyülekezet van, az egyik freskófestésre 300 ezer lejt igényelt, a másik javítási munkálatokra 100 ezret. A 8-as számú ortodox egyházközség karbantartási és fenntartási költségekre 120 ezer lejt kapott. A magyar egyházak közül a főtéri Keresztelő Szent János-plébániatemplom, a Bolyai téri unitárius egyház és a Szabadi úti református gyülekezet részesült támogatásban.
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
szóljon hozzá!