
Érdekes helyzetet teremtett a bukaresti tragédia nyomán kialakult közhangulat, sok erdélyi és partiumi klub ugyanis önként húzta le ideiglenesen a rolót, és jelentette be, a szakhatóságok segítségével átfogó vizsgálatot kezdeményeznek, hogy ne fordulhasson elő többé az eddig harminckét halálos áldozatot követelő tűzvészhez hasonló baleset.
2015. november 05., 11:042015. november 05., 11:04
2015. november 05., 11:092015. november 05., 11:09
Miközben a kormány keddi ülésén rendeletben szabályozta, hogy a katasztrófavédelmi hatóságok (ISU) ellenőrizhetik a szórakozóhelyeket, bírságot róhatnak ki, illetve elrendelhetik a klubok azonnali bezárást is, több tulajdonos „előremenekült”.
Erdélyben elsőként – amint arról beszámoltunk – a brassói Rockstadt jelentette be, hogy ideiglenesen lakat kerül kapujára, hogy kicserélhessék a hangszigetelő burkolatot, arról ugyanis kiderült, hogy megegyezik a bukaresti Colectiv klubban is alkalmazottal, amiről bebizonyosodott, hogy pillanatok alatt lángra lobban.
Kolozsvári kiskapuk
A népszerű kolozsvári Boiler is elejét vette a hatósági ellenőrzéseknek, és ideiglenesen más helyszínre költöztetik át beharangozott eseményeiket, hogy mire újranyitnak, minden a legnagyobb rendben várja a vendégeket.
A másik nagyon ismert kincses városi klub, a Janis eközben újfent botrányba keveredett – mint ismeretes, a Janis Stuf volt az a szórakozóhely, amely 2010 márciusában szinte teljes mértékben a lángok martalékává vált. Szerencsére a rövidzárlat okozta tűzvész nem követelt emberéleteket, a klubban ugyanis nem tartózkodtak vendégek, amikor felcsaptak a lángok.
A Janisre – a Transilvania Reporter beszámolója szerint – kedd este 22.20-kor került ki a „Felújítás alatt” tábla, miközben aznap estére még bulira várták a fiatalokat. Azonban alig egy óra után a biztonsági őrük arra kértek mindenkit, hogy hagyják el a helyiséget, mivel valamilyen meghibásodás lehet, és ígéretet tettek, hogy visszaadják a befizetett pénzösszeget. Így is történt, mindössze annyi feltételt szabtak, hogy senki se fényképezzen, mert akkor nem kapja vissza a pénzét. Amint mindenki elment, leoltották a villanyokat, és kitették a táblát.
A Transilvania Reporternek sikerült elérnie Adrian Munteanut, a klub tulajdonosát, aki elismerte, nem volt szó meghibásodásról, mindössze úgy döntöttek, bezárják a helyet, amíg nem tisztázódnak a tűzvédelmi előírások. A történtek előzménye egyébként, hogy Emil Boc, Kolozsvár polgármestere arra panaszkodott, hogy a jelenlegi törvények kiskapukat hagynak a klubtulajdonosoknak.
Ezt a Kolozs megyei prefektúra is szóvá tette közleményében. E szerint hiába nem ad engedélyt a polgármesteri hivatal egy szórakozóhely működésére, a tulajdonosok egyszerűen új céget jegyeztetnek be, amellyel ismét benyújtják az engedélyeztetési kérésüket. A törvény ugyanakkor megengedi, hogy amíg az engedély kibocsátására vár egy lokál tulajdonosa, addig saját felelősségére üzemeltesse azt. Példaként éppen a Janist, valamint a Janis Stufot üzemeltető tulajdonosi csoportot említették meg, amely már 67 különböző céget jegyeztetett be.
Emil Boc egyúttal arról is beszámolt, hogy összesen 36 pert folytat a bíróságon a polgármesteri hivatal, hogy bezárassa a szórakozóhelyet, amíg az nem tesz eleget a biztonsági és a hangerőt szabályozó előírásoknak. „Valahányszor perbe fogjuk őket, mindig nyitnak egy új céget, és kijelentik saját felelősségre, hogy minden rendben van” – panaszolta a polgármester, aki szerint csak egy kemény törvénnyel lehetne gátat szabni a hasonló ügyeskedéseknek.
Adrian Munteanu, a Janis tulajdonosa ugyanakkor a Clujust.ro portálnak úgy nyilatkozott: a városházával való pereskedésüknek semmi köze nincs a katasztrófavédelemhez. Leszögezte: az általuk üzemeltetett kocsmák, szórakozóhelyek tényszerűen megfelelnek a törvényi és biztonsági előírásoknak, legfeljebb a bürokráciának nem.
A klub tulajdonosa szerint a Janis Stuf leégése óta számtalan ellenőrzést elvégeztek náluk, ugyanakkor pert még egyik cégük sem veszített a város ellen. Arra a kérdésre, hogy miért van szüksége 67 különböző cégre, azt felelte: úgy szervezi meg a cégei tevékenységét, ahogy azt kedve tartja, mindaddig, amíg betartja a törvényes előírásokat.
Andrei Biriş, a Kolozs megyei katasztrófavédelemi felügyelőség szóvivője szerdán a Krónika megkeresésére elmondta, várják a kedden elfogadott kormányrendelet alkalmazási módszertanát, és ahogy korábban is voltak ellenőrzéseik, ezentúl is készülnek, azt azonban – érthető okokból – nem árulhatta el, hogy mikor.
Gekko és Moszkva nélkül Váradon
A klubbezárási hullám Nagyváradot is elérte. A főként az egyetemisták körében népszerű Gekko és annak pincehelyisége, a Bánya kedden késő délután a Facebook közösségi portálon jelentette be, hogy ideiglenesen bezárnak. „Szeretnénk megbizonyosodni arról, hogy minden előírásnak megfelelünk, és a helyi illetékes intézményekkel megvizsgáltatjuk a Gekkót” – fogalmazott közleményében a szórakozóhely üzemeltetője.
Szerda délelőtt a Moszkva Kávézó is a közösségi portálon keresztül értesítette vendégeit, hogy ideiglenesen bezárja kapuját. A Kárpát-medence-szerte népszerű szórakozóhely annak az egykori Tempo Klubnak a helyén működik immár hat éve, amely eredetileg is kulturális események, rendezvények szervezésére volt kialakítva.
Mint közleményükben is rámutatnak, minden engedélyük megvan, de a tulajdonosok jelezték, hogy szeretnének ismét megbizonyosodni a szórakozóhely biztonságáról. „Szeretnénk kialakítani a legmegfelelőbb feltételeket, hogy biztonságot teremtsünk bármilyen előre nem látható, extrém helyzetben, ami kialakulhat. (...) A mai naptól kezdve a Moszkva Független Multikulturális Központ saját elhatározásából egy rövid időre bezárja kapuit. Ez idő alatt az újraellenőrzésre, és valamennyi olyan esetleges átalakításra, ami a közönség biztonságát szolgálja, sor fog kerülni” – mutat rá a közlemény.
Bihar megyében egyébként 65 olyan vendéglátóegység működik, amely nagyobb eseményeknek otthont adhat, ám ezek közül mindössze tizennyolcnak van tűzvédelmi engedélye – derült ki a helyi tűzoltóság jelentéséből. Tizenhárom olyan helyiség van, amelyre méretei miatt nem volt kötelező kikérni a tűzvédelmi engedélyt, harminckettő viszont nem rendelkezik a szakhatóság jóváhagyásával, mivel idén megbukott az ellenőrzés során.
A legtöbb helyen nem megfelelően használták az elektromos berendezéseket, nem voltak megfelelő vészkijáratok, hiányoztak a poroltók, de volt ahol maga az épület nem felelt meg az előírásoknak. A felügyelőség szóvivője, Camelia Roşca hangsúlyozta, hogy a hiányosságokra való figyelmeztetésen kívül negyven alkalommal büntettek is, összesen 100 ezer lejre. Lapunk megkeresésére Roşca leszögezte, hogy amint a kormányrendelet megjelenik a Hivatalos Közlönyben, úgy annak megfelelően, a legnagyobb szigorral járnak majd el a Bihar megyei vendéglátóegységek biztonságának felmérésekor.
Szimulálás készül Marosvásárhelyen
Marosvásárhelyen a Jazz&Blues Club egyike a legnagyobb, olyan típusú szórakozóhelyeknek, mint amilyenben a pénteki, eddig 32 áldozattal járó fővárosi tragédia történt. A klub vezetőjével, Demeter Józseffel beszélgetve megtudtuk: hasonló veszély nem fenyegeti a szórakozóhelyet felkeresőket.
„Ott az volt a baj, hogy a hangtompító burkolat gyúlékony anyagból készült, s részint ez okozta a tragédiát. Nálunk a falak téglából és betonból vannak, ami köztudottan nem gyúlékony” – magyarázta Demeter József. Hozzátette: a bútorzat keményfából készült, ami úgyszintén nem tűzveszélyes. A szórakozóhelyet megfelelő menynyiségű tűzoltó palackkal, poroltóval szerelték fel, vannak füst- és hőérzékelők, két alkalmazottnak tűzoltói végzettsége is van, ez óriási előnyt jelent egy hasonló váratlan esetben.
Elmondta azt is, hogy a teremnek hat kijárata van, bármilyen vészhelyzet esetén könnyen elhagyhatják a termet a vendégek, nem keletkezik pánik, zsúfoltság. Ugyanakkor már a 32 halálos áldozatot követelő fővárosi tragédia előtt eldöntötték közösen a tűzoltósággal, hogy egy amolyan nyílt napot, pontosabban nyílt éjszakát tartanak, amelynek során szimulálni akarnak egy vészhelyzetet, és gyakorolják a terem elhagyását.
Dumitru Oltean, a Maros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség parancsnoka is arról biztosított bennünket, hogy eddig is ellenőriztek, és újabb ellenőrzésekre is sor fog kerülni a mostani sürgősségi kormányrendelet által meghatározott feltételek mellett.
Bezárják a Naţional Arénát?
Tűzveszélyesnek tartja a fővárosi tűzoltóság a bukaresti Naţional Aréna 30 millió eurós tetőszerkezetének anyagát, ezért mindeddig megtagadta a létesítmény engedélyeztetését, és a megváltozott törvények értelmében kilátásba helyezte annak bezárását – derítette ki szerdán a Gazeta Sporturilor.
A 2011-ben felavatott futballstadiont 230 millió euróból építtető főpolgármesteri hivatal ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a mobiltető ugyanolyan anyagból készült, mint amilyet például Németországban is használnak, ezért csupán az arra vonatkozó hazai normatívát kellene az európai szabványhoz igazítani.
A stadion, mint ismert, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) feltételeinek megfelel, 2012-ben ott rendezték például az Európa Liga döntőjét az Atlético Madrid és a Bilbao között, 2020-ban pedig Európa-bajnoki meccseknek adhat otthont. A bukaresti önkormányzat továbbá állítja, hogy minden tűzvédelmi előírásnak eleget tettek, és az 55 ezer férőhelyes lelátókat tűz esetén alig 6 és fél perc alatt ki lehet üríteni.
„Ha bezárják a Naţional Arénát, akkor Romániában minden egyebet is be lehet zárni” – summázta a főpolgármesteri hivatal. Érdekesség azonban, hogy az ügy kapcsán megszólaltatott Dumitru Dragomir a mélygarázs veszélyeire hívta fel a figyelmet.
A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) korábbi elnöke szerint, ha valaha tragédia történik az arénában, az biztosan a mélygarázsban lesz, mivel az eredeti tervekkel ellentétben kiiktatták a lépcsőket, és a helyiséget csak lifttel lehet megközelíteni. „Ha ott kigyulladna egy autó, az kész katasztrófa lenne” – fogalmazott, hangsúlyozva, hogy tűz esetén az amúgy is szűkös felvonók nem működnek, így azok, akik lent tartózkodnak, bent rekedhetnek.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!