2011. március 14., 07:392011. március 14., 07:39
A nemzeti ünnepen a Kolozsvár melletti Kisbács magyar közösségével ünnepelt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, illetve Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő. Az ünneplő közönség a 140 tagú szentegyházi gyermekfilharmónia koncertjét követhette végig.
„A márciusi ifjakhoz hasonlóan, nekünk is a jövőbe kell néznünk” – hangsúlyozta Kelemen Hunor ünnepi beszédében, emlékeztetve arra, hogy még az elmúlt húsz évben sem ünnepelhette minden esetben zavartalanul nemzeti ünnepét a romániai magyar közösség. A szövetségi elnök a márciusi megemlékezéseket „az 1989 utáni folyamatos szabadságharcunk ünnepének” nevezte, amely a forradalomkori eseményekhez hasonlóan a modern nemzetté válás folyamatának részét képezte a magyar közösség számára. Sógor Csaba európai parlamenti képviselő ünnepi beszédében a komáromi vár ostromára emlékeztetett, ahol a Klapka György vezette várvédők az osztrák túlerővel szemben a végsőkig kitartottak.
„A határon túli magyar közösségek megmaradásáért folytatott küzdelem a komáromi erődítmény ostromához hasonló összefogást igényel. Igaz, hogy szabadságunkért ma már másképp, a parlament demokratikus eszközeinek segítségével harcolunk, de ugyanúgy közös szemléletre, gondolkodásra van szükségünk” – hívta fel a figyelmet az EP-képviselő. Sógor beszédében arra is kitért, hogy a márciusi ifjak 12 pontos követelésének utolsó célkitűzése is megvalósult az Európai Unióba való belépéssel, amely ma már azt is lehetővé teszi, hogy a magyar közösségek határon innen és határon túl együtt ünnepelhessenek.
Szilágysági ünnepi beszédében Kelemen arra hívta fel a figyelmet, hogy: „számunkra, erdélyi magyarok számára a rendszerváltás után természetes volt, hogy kitűzzük a magyar zászlót és feltegyük a kokárdát, de éveknek kellett eltelnie, míg a román többség hozzászokott és elfogadta – vagy csupán hozzászokott – ahhoz, hogy nemzeti szimbólumainkat szabadon használjuk.” „Ma már a legnagyobb természetességgel ünnepelünk, de hajlamosak vagyunk elfeledni, hogy ez nem volt mindig így. 1990 márciusában egyetlen magyar felirat lángba borította Marosvásárhelyt. A fekete március is része a mi szabadságharcunknak.
Ma már jogunk van magyarnak lenni, magyarként érezni. Jogunk van ünnepelni” – szögezte le az RMDSZ újonnan megválasztott elnöke. A művelődési miniszter beszédében úgy értékelte, hogy az erdélyi magyarságnak most olyan közös célokra van szüksége, amelyek összefogják és mozgósítják a közösséget, s amelyek megerősítik és cselekvésre késztetik a nemzetet. „A márciusi ifjakhoz hasonlóan nekünk is a jövőbe kell néznünk. A nemzeti identitásunkért folytatott harc csak összefogással, tisztánlátással és célkövető magatartással lesz eredményes.
Ehhez minden magyar emberre szükség van. Az idősekre, akiktől nemzeti történelmünket, hagyományaink tiszteletét tanulhatjuk meg, a felnőttekre és fiatalokra, akik életerejükkel táplálják közösségünket és a gyerekekre, akik a magyar jövőt biztosítják a szülőföldön. Csak így lesz erős közösség az erdélyi magyar közösség. Csak így tudjuk közösen megszabni az irányt, amely a múltból indul és a jövőbe vezet” – zárta felszólalását az RMDSZ elnöke.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).