Hirdetés

Elnök a Székelykőn

•  Fotó: Boda Gergely

Fotó: Boda Gergely

Sólyom László államfő üzenete a szórványmagyarságnak: nincsenek magukra hagyva. Rugalmas léptekkel indult tegnap a magyar köztársasági elnök a Torockó melletti Székelykő csúcsa felé. Sólyom László az őt kísérő mintegy harmincfős csoport tagjai közül az elsők között haladt a valamivel több mint ezer méter magas csúcs felé vezető köves-sziklás ösvényen. Itt a turisták főként arra vigyáznak, hogy ki ne törjék a bokájukat, mivel egy óvatlan mozdulat nyomán bármikor kiszaladhat lábuk alól az ingatag kőtörmelék.

Krónika

Krónika

2007. március 14., 00:002007. március 14., 00:00

Sólyom erdélyimagánlátogatásának második napján,a gyulafehérvári római katolikus papneveldébenés a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban tettlátogatását követően érkezett aFehér megyei Torockóra. Az államelnököttájékoztatták a település nemzetközijelentőségű építészeti együtteséről,az 1996 óta sikeresen működő Europa Nostra-díjastorockói értékvédelemről, melyet aTransylvania Trust Alapítvány Budapest V. kerületiönkormányzatának támogatásávalés a torockói műemlék-tulajdonosokkal közösenlát el. A falu központját megtöltöttéka rá várakozó helybéliek, népviseletbeöltözött lányok. Az elnök az alig egyóráspihenő alatt túrabakancsra és sportosabb öltözetreváltotta a korábbi protokolláris találkozásokhozdukáló zakót és nyakkendőt, majd akormányőrség kíséretében vágottneki a hegynek, több helybéli kíséretében.Az ösvényen kapaszkodó csoport tagjai közültöbben nem bírták az iramot, Cseh Áronkolozsvári főkonzul is gyöngyöző homlokkal,kipirosodva kapkodott levegő után, amint megpróbáltlépést tartani az iramot diktáló,imponáló erőnlétről tanúskodóSólyom Lászlóval.
A túrázástmegelőzően a köztársasági elnököt aszórványvidéken tett látogatásasorán diákokkal zsúfolt díszterem fogadtaa nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban. Szőcs Ildikóigazgató köszöntőbeszédébenhangsúlyozta: az elnöki látogatásmegerősíti a szórványvidéken élőkben,hogy rájuk is odafigyelnek. „Ez a látogatás ishozzájárul ahhoz, hogy tudatosuljon bennünk: nemvagyunk egyedül” – fogalmazott az igazgatónő, aki azoktatási intézmény történetérőlés gondjairól is beszámolt. Szót ejtettaz iskola fenntartásának és fejlesztéséneknehézségeiről, valamint arról is, hogy –miközben biztosítani kellene az anyanyelvi oktatáslehetőségét – a környékbeli iskolákmagyar osztályai lassan megszűnnek.
„Ezeket a problémákatajánlom az elnök úr figyelmébe, hogy adottesetben szót emeljen az érdekünkbe” – mondtaSzőcs Ildikó igazgatónő.
A gyulafehérvárikatolikus papneveldét és a nagyenyedi Bethlen GáborKollégiumot Sólyom László olyanőrtornyoknak nevezte, amelyek a román többségbenis őrzik az évszázados alapítók nyomaités hagyományait. A köztársaságielnök fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogymegdöbbentette ezen intézmények életereje.„Ezt a kollégiumot is háromszor kellett újjáépítenitörténelme során, és most is életerőárad belőle” – fejtegette. Az államelnökszerint nem véletlen, hogy az oktatási intézményeketlátogatja végig, ugyanis a magyarság jövőjeaz iskolákon múlik, valamint azon, hogy tanul-eelegendő gyerek ezekben az intézményekben.
A március 15-i ünnepreutalva az államelnök kifejtette: ezt a napot azösszmagyarság ünnepének tekinti. Ezzel alátogatással is tudatosítani akarja a határonkívül élőkkel, hogy Magyarország nemfordított hátat nekik. „Előbb a szórványbalátogatok, mivel nem elegendő könyvekből vagyelőadásokból hallani róla, meg is kelltapasztalni ezt az életet” – magyarázta.

Erdély – az ünneplés hiteles helye

Többtucatnyi, az előző éjszakakészített kokárdát adott át SólyomLászló magyar köztársasági elnöknekés feleségének, Erzsébet asszonynakSzombatfalvi József székelykeresztúri unitáriuslelkész tegnap reggel Fehéregyházán.Mivel a küldöttség protokollfelelősei jelezték,hogy valószínűleg kevés kokárdávalérkeztek Erdélybe, a vendéglátók alehető legrövidebb időn belül igyekeztek pótolni ahiányt.
A köztársasági elnökelőbb a település határában, azIspánkútnál koszorúzta meg Petőfi Sándoremlékművét, majd a faluban a segesváricsatában, 1949. július 31-én elesettektiszteletére létrehozott emlékparkban róttale kegyeletét. A kis helyi múzeumban SzabóJózsef, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesületelnöke mutatta be a végső csata fontosabb momentumait.Ezt követően Sólyom László a múzeumemlékkönyvébe írta be gondolatait, majdkoszorút helyezett el a forradalomban elpusztult névtelenhősök emlékoszlopánál. A MagyarKöztársaság elnöke tegnap kijelentette,Fehéregyházát tartja a leghitelesebbhelyszínnek, ahol a segesvári csatában elesettPetőfi és az 1848-as forradalom áldozatai előtt egymagyar államfő fejet hajthat. „Azért jöttemErdélybe, hogy együtt ünnepeljük március15-ét. Ez egy szimbolikus aktus, amellyel a nemzet egységétszeretném kifejezni. Ezzel szeretnék a magyar alkotmányama kötelezettségének is eleget tenni, miszerintaz anyaország felelősséggel tartozik a határontúli nemzetrészekért” – mondta SólyomLászló.

Az Aranykódex vonzásában a Batthyaneumban

Gyulafehérváron TamásJózsef római katolikus segédpüspök ésPotyó Ferenc általános érseki helynökfogadták a magyar köztársasági elnököt,más egyházi és világi méltóságokkalegyütt. Jakubinyi György érseket egy németországibúcsús rendezvényre hívtákprédikálni, az egy évvel előre egyeztetettprogramon pedig nem tudott módosítani. SólyomLászló meghatottan hallgatta a kispapok előadásábanfelhangzó Boldogasszony Anyánk című egyházinépéneket, a teológia rektora a határontúli egyetlen magyar katolikus papi szemináriumvezetőjeként köszöntötte a vendéget.„Különösen a Batthyaneum könyvtár irántérdeklődött Sólyom László, akinek ahíres Aranykódexet is megmutatták – mondta elPotyó Ferenc. – Az elnök úr nagy figyelemmelkövette a beszámolót, majd elmondta, hogy ő magais rendelkezik könyvtárosi oklevéllel.” Azáltalános helynök hozzátette: alátogatásnak nem volt hivatalos jellege, az elnökötközvetlen hangvételű beszélgetés keretébentájékoztatták a romániai magyarságés az egyházak általános problémáiról.Az ebédnél a kispapok szolgálták fel ahúslevesből, vadasból és kőfaltortábólálló ünnepi menüt, Sólyom Lászlóvalamennyi fogásról elismerően szólt. Avendégnek alkalma nyílt megkóstolni az érsekihivatal borait és pálinkáját is.

Újabb látogatástígért a magyar elnök

Sólyom LászlóTorockón töltötte az éjszakát. Madélelőtt a Kolozs megyei Bonchidára utazik, ahol aBánffy-kastélyban működő Építettörökség-felújítóSzakképzőközpont tevékenységéről,illetve a kastélyegyüttes oktatási éskulturális központként való hasznosításánakkövetkező lépéseiről tájékozódik.A bonchidai Bánffy-kastély Erdély egyiklegjelentősebb, Európa-szerte számon tartottműemlékegyüttese, felújításátaz elmúlt években jelentős nemzetköziösszefogással a Transylvania Trust Alapítványés a nagy-britanniai Institute of Historic BuildingConservation irányításával sikerültelkezdeni. Az államelnök megígérte:visszatér Erdélybe, a Székelyföldre,valamint egyéb magyarlakta területekre is ellátogat.

Krónika


Lendvai fájlalja az elnöktávolmaradását

„Fájlalom, noha tiszteletbentartom, hogy a köztársasági elnök március15-én Erdélyben ünnepel” – fejtette ki LendvaiIldikó, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) parlamentifrakcióvezetője a Magyar Televízió Nap-keltecímű műsorában kedden reggel. Úgy vélte,„az engedélyt megadom” szavakat bárki ki tudjamondani a budapesti Kossuth téren a zászlófelvonásnál,de az MSZP parlamenti frakcióvezetője szerint SólyomLászló szimbolikus jelenléte „ennéltöbbet sugallna és jelentene az országnak”. Apolitikus közölte: nem osztja azok nézetét,akik úgy gondolják, hogy a köztársaságielnök nem akart együtt ünnepelni a kormánnyalés a miniszterelnökkel. „Ilyen szempontból nemtartom szimbolikusnak a távollétet” – fogalmazottLendvai, arra utalva, hogy március 15-én délutánegyütt osztják ki a kitüntetéseket, ésaz esti rendezvényen is közösen vesznek részt.„Jobb lenne, ha itt volna a zászlófelvonásnális, ugyanakkor érteni vélem, hogy az ő politikájának,az elnöki hatáskör általa formáltimázsának fontos része a határon túlimagyarokkal való kapcsolattartás” – jelentette kiaz MSZP frakcióvezetője.

MTI

Az útvonal jelentősége

„Az erdélyi magyarságnevében megkövetem Sólyom Lászlóelnök urat, hiszen akár februárban, számunkraő most is az egységet és az összefogástképviseli” – jelentette ki Tőkés László.A püspök hozzátette, sajnálatos, hogy vannakErdélyben olyan vezető magyar politikusok, akik hol OrbánViktor fideszes pártelnököt, hol SólyomLászló köztársasági elnökötoktatják ki. Tőkés szerint nagy jelentőségevan annak is, ahogyan Sólyom látogatásánakútvonalát összeállították:azt a halálra ítélt Erdélyt látogatjameg, amelynek feltámasztására a rendszerváltás,illetve Trianon óta törekednek. Tőkéspontosította: Nagyváradra az Erdélyi ReformátusEgyházkerület és a Partiumi KeresztényEgyetem nevében már Sólyom Lászlófebruárban tett erdélyi látogatásaalkalmával, kolozsvári találkozásuk soránhívta meg Sólyom Lászlót. „Nagymegtiszteltetésnek tekintem a város magyarságaés a református egyház nevében is, hogy aMagyar Köztársaság elnöke elfogadta ameghívást, és jelenlétével az1848-as forradalom és szabadságharc évfordulójánakünneplését is megtiszteli” – tette hozzáa püspök.

Gergely Gizella


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 26., vasárnap

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött

Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél

Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél
2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
2026. április 25., szombat

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ

Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág

A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág
2026. április 24., péntek

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok

A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok
2026. április 24., péntek

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is

Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót

Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót
2026. április 24., péntek

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon
2026. április 24., péntek

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma

Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma
Hirdetés
Hirdetés