A hétvégi tárgyalások során elvi egyetértés volt az erdélyi magyarság érdekei és céljai tekintetében az RMDSZ, valamint az ellenzék képviselői között. A következtetést a tárgyalófelek vonták le, akik közül többen maguk is kissé meglepődtek azon, hogy milyen sok kérdésben egyetértenek. „Sokkal több az, ami összeköt, mint ami elválaszt” – állapította meg a háromórás tárgyalás végén Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke, amit Szilágyi Zsolt is megerősített. „Úgy tűnik, kellő bölcsesség van a tárgyalófelekben ahhoz, hogy megpróbáljuk megtalálni azt, ami összeköt” – vonta le a találkozó utáni következtetést Tőkés László kampányfőnöke. Az RMDSZ-t és Tőkés Lászlót képviselő küldöttségek első találkozóján elvi megállapodás született az erdélyi politikában szükséges szemléletváltásról, a közelgő választásokról, valamint az autonómiáról. Az utóbbi kérdéskörben mind kulturálisban, mind a székelyföldi területi autonómiában a felek azonos álláspontot képviseltek.
Bár az RMDSZ továbbra is fenntartotta Markó Béla néhány héttel ezelőtt tett javaslatát, miszerint az EP-választásokra befutóhelyet ajánl Tőkés Lászlónak, a három-három fős küldöttség egyelőre nem tárgyalt a közös európai parlamenti listáról. Kelemen Hunor viszont a sajtónak elmondta, hogy az RMDSZ álláspontja szerint mindazok, akik számára az erdélyi magyarság érdekei a legfontosabbak, belátják, hogy csupán a közös lista biztosíthat erős európai képviseletet. Szilágyi Zsolt nem kívánta kommentálni a felvetést. Közölte: a listáról, a konkrét helyekről és személyekről egy hét múlva tárgyalnak, addig a Tőkés László jelölését támogató szervezetek is megteszik a maguk javaslatait. A biztató közeledés ellenére, Szilágyi több ízben is hangsúlyozta, hogy kétesélyesnek tartja a tárgyalások kimenetelét. A Krónikának nyilatkozva, hasonló véleményt fogalmazott meg Toró T. Tibor, az RMDSZ parlamenti képviselője is, aki Tőkés László tárgyalócsapatát erősítette. Szerinte akkor van esély a kiegyezésre, ha az általános megfogalmazásokon túl, a feleknek sikerül megállapodniuk abban, amit az EMNT az erdélyi politikai rendszerváltás csomagjának nevez. „Ennek strukturális és választási részei vannak. Mind a Markó–Tőkés-megbeszélésen, mind a hétvégi találkozókon ezeket csak felületesen érintettük. Amíg ezeket nem tárgyaljuk meg, nem tudom elmondani, hogy az RMDSZ-ben van vagy nincs hajlandóság az igazi változtatásra. Lehet, hogy az elkövetkezendő hetekben áttörésre számíthatunk, de mindaddig, amíg Kelemen Hunor az RMDSZ-en belül képzeli el az erdélyi magyar politikát, nem igazán beszélhetünk valós pluralizmusról” – fejtette ki lapunknak Toró.
Sz. E.
Van is, nincs is felmérés
Az RMDSZ illetékesei ma adják át Tőkés László tárgyalócsapatának azokat a felméréseket, amelyeket a Nemzetközi Republikánus Intézet (IRI) végzett az erdélyi magyarság EP-képviselőjelöltjeinek választási esélyeiről. Amint Toró T. Tibor kérdésünkre elmondta, Kelemen Hunor számukra is cáfolta, hogy készült volna RMDSZ-felmérés. Hozzátette, csupán az IRI általános felméréséhez RMDSZ-es javaslatra csatolt kérdések alapján tájékozódtak az erdélyi magyar közvéleményről.
G. Á.
A szokatlanul hideg időjárás után felmelegedést jósolnak a meteorológusok, de az esőtől a jelek szerint nem szabadulunk.
Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.
Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.
Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.
A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.
Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.
Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.
A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.
Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.
176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.