
Fotó: mti
Csángóföldön magyar középfokú oktatási intézmény, kulturális, módszertani központ és új közösségi házak létrehozását vetették fel csángó magyar szervezetek az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága hétfői ülésén.
2015. november 23., 14:302015. november 23., 14:30
Pogár László, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének elnöke elmondta: szervezetük 24 millió forintos támogatást kap a Miniszterelnökségtől és további 10 millió forintot az Emberi Erőforrások Minisztériumától.
Kiemelte: Moldvában összetartó, erős csángó magyar közösség van, és fontos, hogy identitásukat erősítsék. A támogatást a hagyományőrzés, a nyelvápolás és a kultúra segítésére fordítják, ifjúsági, szociális és sportprogramokat valósítanak meg, illetve nyári táborokat szerveznek – sorolta. A jövőre nézve jónak tartaná, ha Erdélyből és Magyarországról érkező gyerekek közösen táboroznának csángó társaikkal. Kiemelte a már meglévő közösségi házak fejlesztését és kitért újak létrehozásának a szükségességére is.
Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke közölte: a csángó magyar oktatási programban közel kétezer gyermek vesz részt iskolai és azon kívüli formákban 29 helyszínen. Kitért arra, hogy 45 munkatársuk van, közte tíz hagyományőrző.
Problémaként említette, hogy a tanárok román oktatási rendszerhez igazodó béremelését nehezen tudják követni. Szeptemberben az ötszázalékos növekményt még meg tudták adni, de a decemberre előirányzott 15 százalékos, majd márciusi 7 százalékos emelést már nem fogják tudni biztosítani – mondta. Ismertetése szerint a Bethlen Gábor alapon keresztül 87,5 millió forintos támogatást kapnak, ehhez jön A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány 18,3 millió forintos segítsége és a Pillangó Alapítványtól mintegy 21 millió forint. Megjegyezte: jó lenne, ha költségeket teljes egészében az állam tudná vállalni.
Szavai szerint a program további bővítése finanszírozás kérdése. Újabb lehetőségként említette középfokú oktatási intézmény létesítését a Csángóföldön, akár egyházi, akár magán formában. Erről szeretnének széleskörű konzultációt tartani – jelezte, és kitért egy kulturális, módszertani központ létrehozásának szükségességére is.
Kérdésre válaszolva Pogár László a honosításról elmondta: külön felkészítőket kell tartani az embereknek a Csángóföldön a magyar állampolgárság felvételéről, hogy ne féljenek tőle, és bátran álljanak ki magyarságuk mellett.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!