
Fotó: Boda L. Gergely
Az elitváltás és több tízezer szavazat visszaszerzése lesz a legnagyobb kihívás 2016-ban az RMDSZ Maros megyei szervezete számára – jelentette ki évértékelő sajtótájékoztatóján Brassai Zsombor, a szövetség Maros megyei elnöke, aki ismét leszögezte: összmagyar tanácsosi jelöltlistákra van szükség.
2015. december 28., 20:512015. december 28., 20:51
A politikus szerint az RMDSZ-nek meg kell tudnia szólítani azt a mintegy 40–45 ezer szavazót, aki 2000-től napjainkig fokozatosan elfordult a szövetségtől. „Ez polgármesteri, alpolgármesteri, megyei tanácselnöki, tanácsosi, képviselői és szenátori tisztségekbe került” – mutatott rá hétfőn Brassai, aki az utóbbi tizenöt évben több alkalommal is felhívta a figyelmet arra, hogy az általa képviselt alakulat egyre rosszabbul szerepel a választásokon. Eddig valamennyi urnazárás utáni kiértékelőn azt hallhattuk az alakulat vezetőitől, hogy ugyan veszített egy-két tisztséget az RMDSZ, de nagyon jól szerepelt.
„A számok nem hazudnak, nagyon nehéz őket másként értelmezni. Ez a folyamatos térvesztés olyan jelenség, amellyel szembe kell néznünk, ugyanakkor meg kell állítanunk” – nyilatkozta Brassai. Úgy véli, a megyei szinten elveszített több tízezer voks visszaszerezhető. Ehhez viszont szerinte mindenkinek meg kell értenie, hogy a közérdek minden másfajta érdeket maga alá rendel. Mint fogalmazott, 2016 a nagy elvárások éve: mindenki, így a marosszéki magyarság is elitváltásra készül.
„Nem cseréljük le Soóst!”
Válaszolva azokra a különösképpen a román nyelvű médiában napvilágot láttak sajtóspekulációkra, amelyek szerint könnyen megeshet, hogy 2008 és 2012 után az RMDSZ 2016-ban is lecseréli a polgármesterjelöltjét, Brassai leszögezte: Soós Zoltán jelöltségét nem éri veszély, őt ugyanis nem lecserélik, hanem ellenkezőleg, megerősítik.
Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt vezetőivel nem ő, hanem az RMDSZ országos vezetősége egyeztet. Mivel a tárgyalások során a kisebb pártok képviselőiben fel sem merült az előválasztási egyezség felrúgása, a szövetség megyei elnöke reméli, hogy az RMDSZ országos vezetői is kiállnak Soós mellett. „Az előválasztások tekintélyével nem szabad játszani, bűn lenne azok eredményét megkérdőjelezni. Minimum ennyi tisztelettel tartozunk Marosvásárhely magyarságának” – szögezte le.
„Összmagyar lista kell”
Brassai a városi és megyei tanácsosi jelöltlista esetében hiteles, összmagyar lajstrom összeállítását szorgalmazza, amelyen valamennyi romániai magyar politikai alakulat képviselve lenne. Újságírói kérdésre válaszolva ismételten leszögezte, hogy ő a hárompárti összefogás híve, mert csak így érhető el, hogy a szavazatok ne vesszenek kárba, és a jelenlegi tíz képviselő helyett a huszonhárom fős városi önkormányzatban ismét tizenkét magyar tanácsos kapjon mandátumot.
Az RMDSZ elnöke befutóhelyre rangsorolna nőket és fiatalokat. „Az ifjakra nemcsak azért van szükség, mert ügyesen plakátolnak, mint ahogy a nőkre sem azért, hogy gyűlés előtt pánkót süssenek vagy teát főzzenek” – jegyezte meg Brassai. A politikus elmondta, tetszik neki, hogy Kolozsváron az RMDSZ arra kérte a történelmi egyházak képviselőit, ők nevezzék meg a listavezetőt. „Én tovább fokoznám a kolozsvári döntést, az egyházak által megnevezett jelöltek, a fiatalok és a nők mellett különböző társadalmi rétegek képviselőit szeretnénk a listán viszontlátni” – fejtette ki, majd példaként meg is nevezte a pedagógusszövetséget és a közgazdásztársaságot, amelyek egy-egy személyt jelölhetnének a befutónak számító helyekre. „Persze mindez csak javaslat, de bízom abban, hogy az illetékesek majd a kellő bölcsességgel állítják össze a csapatot” – tette hozzá.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!