
Illusztráció
Fotó: Veres Nandor
Megnyugodhatnak a Kolozsvár melletti Györgyfalván élő szülők, a tanfelügyelőség ugyanis engedélyezte a második magyar óvodai csoport elindítását. A gyermekeket már szerda reggeltől várják.
2017. szeptember 13., 11:482017. szeptember 13., 11:48
2017. szeptember 13., 12:142017. szeptember 13., 12:14
Szerda reggeltől már működik a Kolozsvár melletti Györgyfalván a szülők által kért második magyar óvodai csoport, amelynek elindítását a hétfő este véget ért ülésén hagyta jóvá a Kolozs megyei tanfelügyelőség – közölte a Krónikával Török Zoltán. A főtanfelügyelő-helyettes rámutatott:
Török azt is elmondta: már értesítették azt az óvónőt, aki korábban megígérte, hogy amennyiben engedélyezik a csoportot, szívesen elvállalja, hogy ma reggel meg is kezdhetik a tevékenységet. Egy munkatársa révén pedig, aki Györgyfalván él, már a szülőkkel is közölték a jó hírt.
A főtanfelügyelő-helyettes arról is beszámolt: további három városban,
azaz tegyék lehetővé, hogy hosszabbított programmal működjenek.
A tanfelügyelőség vezetőtanácsa úgy határozott, erről a hét második felében döntenek, előbb ugyanis fel kell mérniük, hogy a Kolozs megye számára jóváhagyott tanügyi álláskeretből hány szabad munkahely áll még rendelkezésükre. Kifejtette: megyeszinten akadnak olyan osztályok, amelyek végül nem indultak el az előzetes jóváhagyás ellenére, az így megmaradó keretből gazdálkodhat a tanfelügyelőség.
– fogalmazott a Krónikának Török Zoltán.
A györgyfalvi szülők a nyár folyamán aláírást gyűjtöttek, és több beadványt is benyújtottak a tanfelügyelőségre a második magyar óvodai csoport elindítása érdekében. Erre főként azért van szükség, mert
A szülők júliusi közleményükben rámutattak: Györgyfalva óvodájába a 2017/2018-as tanévre 38 magyar kisgyereket írattak be, ezen felül 12 olyan gyermek neve került fel a listára, akik 2018-ban töltik be a 3 évet, szüleik azonban már most kifejezték igényüket, hogy a kicsik a falu óvodájába járjanak. A szülők akkor még joggal aggódhattak, hiszen a nyár elején csak szóbeli ígéretet kaptak a tanfelügyelőségtől.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
szóljon hozzá!