
Fotó: Mihály Csaba
Nem kellene jegyet kapniuk a diákoknak tornaórán, ezzel ugyanis csak elijesztik őket a sporttól – vélik a háromszéki háziorvosok. A testnevelésért felelős Kovászna megyei tanfelügyelő szerint viszont szó sincs arról, hogy a szorgalmas diákok rossz jegyet kaphatnak, az orvosoknak pedig nem kellene beleszólniuk az ügybe.
2017. február 21., 12:132017. február 21., 12:13
A testnevelés tantárgyból kapott osztályzatok módosítása érdekében fordulnak ismét a tanügyminisztériumhoz a háziorvosok, akik azért lobbiznak, hogy tornaórán ne adjanak hagyományos osztályzatot, hanem csak átment vagy megbukott minősítést kapjanak a diákok. A szakemberek azzal érvelnek, hogy az előírt normákat nem tudja mindegyik gyermek teljesíteni, ezért sokuk osztályzatát rontja a testnevelésjegy, számos tanulót ugyanakkor a szigorú követelmények egyszerűen elriasztják a sporttól.
Lucia Şereş, a háziorvosokat tömörítő szövetség Kovászna megyei elnöke a Krónikának elmondta: három évvel ezelőtt már küldtek egy erre vonatkozó beadványt a szaktárcának, amire azóta sem kaptak választ. Pavel Năstase oktatási miniszter azonban nemrég bejelentette, hogy a kormányprogramnak megfelelően 2017 végéig új tanügyi törvényt állítanak össze a jelenleg hatályban lévő, 2011-ben elfogadott jogszabály helyett, így a háziorvosok elérkezettnek látják az időt, hogy újra előrukkoljanak kérésükkel.
Lucia Şereş szerint a helyzet amúgy sem javult sokat az évek során. „A kötelező normák nehezek, ezért a szülők, hogy megvédjék gyereküket a rossz jegytől, mindent kitalálnak, hogy felmentessék tornából a diákot. Az orvos hiába győzködi őket, hogy mennyire fontos a testmozgás, előbb-utóbb úgyis kitalálnak valamilyen okot, ami indokolja, hogy a gyerek ne vegyen részt a testnevelésórán\" – magyarázta. A javaslat azt is tartalmazza, hogy az azt igénylő gyermekeknek gyógytornára kellene járniuk, a lehetőséget pedig a tanintézet teremtené meg.
Nem ért egyet a háziorvosok meglátásával Farkas Csaba, a testnevelésért felelő Kovászna megyei tanfelügyelő, aki szerint a diákok egy része egyszerűen kényelemből nem akar részt venni a tornaórán. Úgy vélekedett: kizárt, hogy egy diák rossz jegyet kapjon, ha rendszeresen jár órára, és nem lazsál, hanem igyekszik, szorgalmasan dolgozik, a szaktanárok ugyanis – szerinte – a fejlődést, az igyekezetet, a hozzáállást értékelik. „Az orvosok ne szóljanak bele, hogyan minősítjük a diákokat tornaórán, arra figyeljenek, hogy csak indokolt esetben adjanak felmentést\" – fogalmazott a tanfelügyelő.
Háromszéken egyébként jelenleg 672 diáknak van orvosi igazolása arról, hogy ellenjavallt a megerőltető fizikai tevékenység, ez a megye tanulóinak 2,57 százaléka – tudtuk meg Kiss Imre főtanfelügyelőtől. Legtöbben a gimnáziumokban és a szakiskolákban kértek felmentést, ebben a tanévben 322 középiskolás, a tanulók 5,81 százaléka nem tornászik. Ugyanakkor egy tavaly kiadott miniszteri rendelet értelmében a felmentett diákok is kötelesek részt venni a tornaórán, amely során segíthetnek a tanárnak, például stopperórával mérhetik társaik eredményét, vagy vezethetik a ponttáblázatot, de jegyet nem kapnak. Kiss Imre rámutatott: valamelyest csökkent a felmentettek száma, ezt pedig örvendetesnek tartja, „hiszen a gyerekeknek szükségük van a mozgásra, túl sokat ülnek az íróasztal mellett, a számítógép előtt\".
A háziorvosok javaslatával kapcsolatban úgy fogalmazott: valóban fontolóra lehet venni, hogy a tehetséget, a vele született adottságokat feltételező tantárgyakból ne adjanak jegyet. „Tornából, rajzból, zenéből vannak tehetségesebb gyerekek, akiket képességeik jobban segítenek. A tanárok többsége jelenleg is az igyekezetet, a szorgalmat értékeli, de el lehet gondolkodni azon, hogy ezekből a tantárgyakból ne kapjanak a diákok jegyet\" – magyarázta a főtanfelügyelő.
Közvitán a beiskolázási keretszámok
Közvitára bocsátotta az oktatási minisztérium a 2017/2018-as tanévre vonatkozó beiskolázási keretszámokról szóló határozattervezetet – közölte az Agerpres hírügynökség. A tervezet 665 ezer helyet ír elő az óvodákban, napközikben, 935 ezer helyet az elemi, 810 ezret az általános iskolai oktatásban, a kilencedikes diákok számára pedig 165 ezer helyet.
További 15 ezer helyet javasolnak az esti oktatásban résztvevők és a csökkentett látogatású kilencedik osztályt végzők számára, 15 ezret az esti munkarend szerint működő tizenegyedik osztályok számára, 54 ezer helyet pedig a szakoktatásban részt vevő kilencedikesek számára. A felsőoktatási intézmények számára a tervezet 62 ezer állami finanszírozású helyet ír elő, további 35 600 ingyenes helyet biztosítanának a magiszteri képzésre beiratkozóknak, a doktori iskolákban pedig háromezer, a rezidensképzésben pedig négyezer hely szerepel.
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
szóljon hozzá!