Elhamarkodott munkálatok

•  Fotó: Boda Gergely

Fotó: Boda Gergely

Marosvásárhely – Forgalmi dugót okoznak az egy időben végzett útjavítások. Marosvásárhelyen egyre több autóvezetőt háborítanak fel azok a forgalmi dugók, melyek a település Segesvár felőli bejáratánál alakulnak ki. Miután egy meggyengült hídra hivatkozva a polgármesteri hivatal tavaly elrendelte a terelőút lezárását, néhány napja a December 1. sugárút (egykori Hosszú utca) végét is feltörték.

Szucher Ervin

Szucher Ervin

2007. május 29., 00:002007. május 29., 00:00

A Segesvár és Szováta irányából érkezők így egyetlen utca egyetlen sávján hajthatnak be a városba. Csúcsidőben a gépkocsivezetők a város szélétől a központig több mint fél óra alatt teszik meg a két és fél kilométeres távolságot. A forgalom lassulásához hozzájárul, hogy a Hoszszú utcát vezetékcserék miatt egy másik szakaszon is leszűkítették.

Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester a Tudor negyedbeli forgalmi dugókért az RMDSZ körüli érdekcsoportot tette felelőssé. A polgármester szerint nem a tanácsosok a hibásak, hanem azok, akik a városszéli szupermarketek forgalmi tanulmányainak engedélyeztetésekor őket sürgették, ám nem árult el neveket. „Nem látom, miért ne lenne jó a forgalmi tanulmány. Ha belegondolunk, a két városszéli szupermarketnek semmi köze nincs az útjavítás miatti dugóhoz” – közölte Bakos Levente alpolgármester. A Krónika felvetésére, miszerint ésszerűtlen volt lezárni a Hosszú utca két sávját mindaddig, amíg nem készül el a terelőút, Bakos Levente elmondta: a két munkálatot nem ugyanaz a cég végzi. „Az egyik még nem fejezte be a terelőutat, a másik meg sürgette, hogy nekiláthasson a Hosszú utcának. Sokkal szerencsésebb lett volna egy kicsit még várni” – tette hozzá az alpolgármester. A tervek szerint a terelőutat két hét múlva nyitják meg, és szintén a Tudor negyedbeli közlekedés könnyítése végett körforgalmat alakítanak ki a Hosszú utca és a Jeddi út találkozásánál. Dorin Florea úgy véli, hogy nem csak a városházán múlik a forgalmi dugók megszüntetése, hanem a parlament, illetve a megyei önkormányzat is hibáztatható miattuk. Mint elmondta, a megyei hatóságok teljesen megfeledkeztek a város és a reptér közötti négysávos út kialakításának tervéről. A polgármester azt rótta fel a szenátoroknak, hogy az általuk megalkotott törvény hiányosságai miatt a városháza öt éve képtelen kisajátítani néhány ingatlant. Ezek lebontásával újabb utcákat lehetne megnyitni vagy kiszélesíteni.

Sz. E.

Útjavítás Hargita megyében

Mintegy 50,8 kilométernyi útszakaszt újítottak fel, három kilométert pedig leaszfaltoztak idén a Gyergyói-medencében. Az 1 640 000 lej költségű munkálatokat a megyei tanács finanszírozta. Betömték a kátyúkat a Salamást Várheggyel és Gyergyóremetével összekötő úton, Orotván és Borszéken, Gyergyóditró és Gyergyóremete között pedig jutott pénz az útelágazás rendbetételére és aszfaltozására is. Gyergyóújfaluban közel egy kilométer hosszúságú utat aszfaltoztak le, és megjavították a libáni út Gyergyói-medence felőli részét is. A megyei tanács további javításokra uniós alapokból akar pénzt szerezni, illetve 40 millió lej bankkölcsönt vesznek fel erre a célra.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 03., péntek

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben

Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben
2025. október 03., péntek

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc

Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc
2025. október 02., csütörtök

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki

A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki
2025. október 02., csütörtök

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai

Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai
2025. október 02., csütörtök

Falopás Biharban: 50 ezer lejnyi tüzelőt koboztak el egy fuvarostól

176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.

Falopás Biharban: 50 ezer lejnyi tüzelőt koboztak el egy fuvarostól
2025. október 02., csütörtök

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza
2025. október 02., csütörtök

Illúziók, amelyek a mindennapjainkat alakítják – Filmről és propagandáról a Filmtettfeszten

A romániai lakosság a tavaly novemberi választások óta különösen érzékeny arra, hogyan formálódik a közbeszéd, és miként születnek a narratívák.

Illúziók, amelyek a mindennapjainkat alakítják – Filmről és propagandáról a Filmtettfeszten
2025. október 02., csütörtök

Halálos baleset a 13-as főúton: két haszonjármű és egy személyautó ütközött Brassónál

Súlyos közúti baleset történt Brassó és Barcaföldvár között a DN 13-as főúton: egy 65 éves férfi életét vesztette, egy személy súlyosan megsérült.

Halálos baleset a 13-as főúton: két haszonjármű és egy személyautó ütközött Brassónál
2025. október 02., csütörtök

Brassó: nem enyhül a válság az RMDSZ-ben, lemondott a megyei elnök

Lemondott az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöki tisztségéről Kirsch Gábor Ferenc, döntését a szervezet tisztújításához kapcsolódó, az elnöki posztra jelentkezett Toró Tamás körül kialakult botránnyal indokolta.

Brassó: nem enyhül a válság az RMDSZ-ben, lemondott a megyei elnök
2025. október 01., szerda

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok

Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok