2011. november 07., 07:462011. november 07., 07:46
A minisztérium korábban kiigazításra visszaküldte a dokumentumot, a javított változatot azonban már nem küldte vissza, és az egyetem jogászainak értelmezése szerint ez harminc nap elteltével hallgatólagosan elfogadottnak minősül. Az alapdokumentum több helyen is foglalkozik a magyar oktatással és egyetemszervezéssel. Kimondja, hogy az egyetem „több kultúra, a többnyelvűség és a felekezetek közötti kölcsönhatás keretét biztosítja, és egyenlő feltételek között működtet román, magyar és német nyelvű képzést”.
Továbbá azt is leszögezi, hogy „a BBTE multikulturális egyetem”, aminek „az intézet jelvényeiben is tükröződnie kell”. A második rész egyértelműen kimondja, hogy az egyetem az oktatást három (tannyelvi) tagozatban szervezi – román, magyar és német – ezek mindegyikét egy-egy rektorhelyettes koordinálja. „A tagozat egyetemi autonómiát élvez az oktatás szervezésében, a személyzetpolitikában, pénzügyi gazdálkodásban, valamint az egyetemek közötti kapcsolatok terén” – áll továbbá a dokumentumban, amely szerint a különböző tagozatok a maguk által alkotott szabályzat szerint működnek. Az új charta arról is rendelkezik, hogy a nyelvi tagozatok nemcsak a saját intézeti szinten, hanem a közös testületekben is arányos képviseletet kapnak.
A bevett szokásokhoz képest újdonságnak számít, hogy az egyetem szenátusának a vezetőségében is lesz magyar oktató, a szenátus alelnöke vagy maga az elnök.
Mint arról beszámoltunk, az elmúlt héten számos erdélyi közéleti személyiség nyílt levélben figyelmeztetett, hogy az új tanügyi törvény a magyar intézetek mellett magyar tagozat létrehozására is lehetőséget ad a BBTE-n.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.