
Fotó: Haáz Vince
Életveszélyessé vált Marosvásárhelyen a Szövetség (Iuliu Maniu) és az Ifjúsági utca találkozásánál lévő, több intézménynek is helyet adó egykori tanoncotthon épülete.
2015. június 30., 13:582015. június 30., 13:58
2015. június 30., 13:582015. június 30., 13:58
Az ingatlan falára már járókelőket figyelmeztető feliratok is kerültek, mivel a gyakori esőzések miatt jókora faldarabok hullnak a járdára.
A polgármesteri hivatal szomszédságában lévő műemlék épületben működik a Maros megyei munkaerő-elosztó és az ingatlan tulajdonosa, a szociális kifizetési ügynökség is. Semina Baricz igazgató elmondta, hogy azért tették ki a figyelmeztető feliratokat, mert két évvel ezelőtt, egy hasonló kitartó esőzés után nagy darabokban kezdett hullni a vakolat, s az Ifjúság utcában parkoló gépkocsik megrongálódtak.
„Egy hosszas engedélyeztetési folyamat végén járunk, s bár már korábban szerettünk volna nekifogni az épület felújításának, mivel műemlék épületről van szó, minden engedély kiváltása időt vesz igénybe – magyarázta. – Kértük a városházát, hogy a további balesetek elkerülése érdekében tiltsa meg a parkolást az Ifjúság utcának azon felén, ahol a székhelyünk is van, de ez nem történt meg. Helyette azt javasolták, hogy egy hálót húzzunk az épületre, ami megvédi az esetleg lehulló vakolatdaraboktól a gyalogosokat és a gépkocsikat. Mint kiderült, ehhez is engedélyek kellenek.\"
Semina Baricz bízik abban, hogy legkésőbb augusztus végére, szeptember elejére megkapják a jóváhagyásokat a szakminisztériumtól és sikerül elkezdeni a felújítást. A munkálatra a munkaügyi minisztérium biztosítja a szükséges pénzalapot – fejtette ki az igazgató, aki reményét fejezte ki, hogy addig nem történik baleset, senki és semmi nem sérül meg.
A múlt század elején épült, szecessziós épület egyébként évek óta felújításra vár: a csatornák megrongálódtak, a homlokzaton mállik a vakolat. Több helyen már a téglák is látszanak, s a megcsonkult díszítőelemek is azt jelzik, igencsak ráfér egy komoly tatarozás az épületre.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!