
Fotó: Bencze Melinda
Idén is megszervezi a trianoni megemlékezést a Magyar Polgári Párt (MPP) sepsiszentgyörgyi szervezete.
2015. május 18., 19:552015. május 18., 19:55
Bálint József, az alakulat helyi elnöke hétfőn bejelentette, hogy a forgatókönyv nem változott az elmúlt évekhez képest, az Erzsébet parkban, az egykori országzászló helyén szervezik a megemlékezést, megkondulnak a templomi harangok, meghívják a politikai szereplőket, az ifjúsági és civil szervezetek, valamint az egyházak képviselőit.
Eléneklik a magyar himnuszt, és ezúttal sem csendül fel a román himnusz. Hangsúlyozta, remélik, sokan lesznek bátrak, akik velük együtt éneklik majd a himnuszt.
Mint ismeretes, a tavalyi sepsiszentgyörgyi trianoni megemlékezésen elénekelt magyar himnusz miatt bírságolta meg 5000 lejre féléves késéssel az MPP-t a Kovászna megyei prefektúra. A bírságot megfellebbezték, és alapfokon meg is nyerték a pert, az indoklásban a sepsiszentgyörgyi bíróság kimondja, hogy amit a törvény nem tilt, az megengedett.
Az is szerepel az indoklásban, hogy a kormányhatározat nem ír felül törvényt, holott a 1994/75-ös törvényben nem, csak az utólag kiadott kormányhatározatban szerepel, hogy hivatalos küldöttségek látogatása esetén a másik ország himnusza után a román is elénekelendő. A Kovászna megyei prefektúra még megfellebbezheti az alapfokú döntést.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
szóljon hozzá!